II. kerület portálja vakok és gyengénlátók részére
Magyar oldalak > Hírek

Elköltöztetik a buszokat a megújuló Széna térről

2019 végére megújul a Széna tér, ahonnan a tervek szerint elköltöztetik a buszpályaudvart is. A régóta várt beruházásra 2,5 milliárd forintot fordítanak.

A fejlesztést Láng Zsolt, a II. kerületi polgármester, Tarlós István főpolgármester és Gulyás Gergely országgyűlési képviselő jelentette be március 21-én.

Láng Zsolt polgármester elmondta, hogy a Széna tér megújítása a Blaha Lujza tér rekonstrukciójával együtt része a főváros idei költségvetésének, a II. kerületi tér 2,5 milliárd forintból újulhat meg. A polgármester emlékeztetett az elmúlt évek fontosabb, II. kerületi fejlesztéseire is.

- 2010-ben adtuk át a többi között a felújított Lövőház utcát, amelynek egy részét sétálóutcává alakítottunk, de megújult a Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Központi Statisztikai Hivatal könyvtára, valamint a Mechwart liget. A Millenáris parkot 17 milliárd forintból fejlesztik, amelyből egy 2,5 hektáros közpark és alatta egy ötszáz férőhelyes mélygarázs épülhet. Bel-Buda központjában 25 milliárd forintos fejlesztés valósult meg az elmúlt tíz évben.

 


 

Tarlós István főpolgármester a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a jövő év végére egy megújult, a felújított Széll Kálmán térhez méltó, megnövelt zöldterülettel rendelkező Széna teret vehet birtokba a lakosság. 

- Ami szintén fontos, hogy a várhatóan a buszpályaudvar más helyre kerül, erről már folynak az egyeztetések – emelte ki Tarlós István. – Megszűnik továbbá az Ostrom utca és a Hattyú utca közötti parkoló, valamint a beruházás során a Csalogány és Hattyú utca Széna térhez kapcsolódó szakaszát is felújítják. 

A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a kormány átvállalta a főváros 2010 előtt felhalmozott, 251 milliárd forintos adósságállományát, és ez megadta olyan fejlesztések elindításának lehetőségét, amelyeknek már korábban meg kellett volna kezdődniük.

Gulyás Gergely országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a rekonstrukciós munkálatok 2019 májusában kezdődhetnek meg, a teljes körű felújítás nagyjából bő fél évet vesz majd igénybe. Elmondta, hogy a teljesen felújított Széna tér egy olyan egységet alkothat a Széll Kálmán térrel, hogy arra minden fővárosi büszke lehet majd.

 

MTI/BP

 

Postaláda

Küldje be ötleteit, észrevételeit, kérdéseit Önkormányzatunkhoz itt!