II. kerület portálja vakok és gyengénlátók részére
Magyar oldalak > Hírek

Tehetünk saját biztonságunkért

A képviselő-testület tavaly év végén megújította a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány kuratóriumát. A célokról és a feladatokról Bucsek Gábor, a kuratórium új elnöke nyilatkozott a Budai Polgárnak.

– Az alapítvány fő tevékenysége a II. kerület közbiztonságának erősítése. Feladatunk, hogy az itt élő családok biztonságát, biztonságérzetét növeljük. A célok megvalósítása során természetesen fontosnak tartom az együttműködést a bűnüldöző szervekkel, a katasztrófavédelmi hatósággal, de azt is, hogy a lakosság tevékeny résztvevője és formálója legyen lakó-, vagy munkahelyi környezete közbiztonságának. Az alapítvány ezért továbbra is támogatni szeretné a kerület biztonságában már eddig is aktívan részt vevő polgárőr egyesületeket, illetve segítené a lakosságot abban, hogy minél több önszerveződő közösség jöjjön létre. Ki kell alakítani a lakosokban egy olyan tudatos hozzáállást, mely alapján fontosnak tartják a tevékeny közreműködést.


Milyen programokat tervez idén az alapítvány?

Az idei szakmai programunk négy fő témacsoport köré épül. Az egyik a gyermekeink biztonsága. Ennek keretében a nevelési intézményekkel és szakmai szervezetekkel, hatóságokkal együttműködve ismeretterjesztő, felvilágosító előadásokat tartunk. Kiadványok megjelentetését tervezzük a fiatalokat különösen veszélytető kockázatok, így például a kábítószer, valamint az internet veszélyeiről. Kampányunk célja, hogy a gyerekek életkoruknak megfelelően olyan elméleti és gyakorlati tudásra tegyenek szert, amivel saját maguk is képesek felmérni a lehetséges veszélyhelyzeteket és annak megfelelően cselekedni. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok nevelésében a család mint alapsejt és a nevelési intézmények, mint tágabb élettér olyan közös értékeket közvetítsenek, melyek elősegítik, hogy a jövő nemzedéke nyugodt és biztonságos környezetben élhessen. Külön témaként kezeljük az iskolán és a családon belüli erőszak kérdéskörét, melyben társul hívjuk magunk mellé az oktatási intézményeket, rajtuk keresztül a szülőket. Szeretnénk kialakítani egy olyan felvilágosító és jelzőprogramot, amelybe az érintetteket már a kezdetektől bevonjuk a speciális élethelyzetekhez igazodó tematika mentén.

Az idősebb korosztály védelmében mit tudnak tenni?

Második fő témacsoportunk pont az idősebb korosztályra leselkedő veszélyek csökkentése, megelőzése. Ennek keretében személy- és vagyonvédelmi tanácsadásokat, bemutatókat tervezünk. Szeretnénk, hogy az idősebb korosztály is rendelkezzen azokkal az ismeretekkel, melyek a harmadik évezred elején rendelkezésre álló műszaki és technikai megoldások biztonságos és hatékony használatához szükségesek. Célunk továbbá az is, hogy lehetőségeinkhez mérten konkrét eszközökkel, felvilágosító oktatásokkal elősegítsük a műszaki és technikai megoldások elterjedését.

A felelős állattartás népszerűsítése szintén célja az alapítványnak.

Kiemelt jelentőséggel bír az állatvédelem, a felelős állattartás témaköre. Tervezett programjaink célja, hogy a lakosok széles körben megismerjék a felelős kisállat-, különösen az ebtartás szabályait, azokat betartsák, betartásukat elősegítsék a közösség érdekében. De ezen célok mellett legalább olyan fontos a katasztrófavédelem, az önkéntes tűzoltók munkájának támogatása is. Tervezzük tűzbalesetek, tűzkárok megelőzését célzó oktatások tartását, felvilágosító rendezvények szervezését is.

Milyen eszközei vannak az alapítványnak a kábítószer elleni küzdelemben, ami napjainkban, sajnos, mind több fiatalt érint?

Az alapítvány határozott célkitűzése a kerületben működő kábítószerügyi egyeztető fórum tevékenységének erősítése, feltételrendszerének további javítása, a lakosság széles körű bevonása abba a műhelymunkába, mely az új stratégiák kidolgozásával a fórum mozgatórugójává válhat. A legfontosabb a prevenció, hiszen a bajt legjobb megelőzni, a kezelés mindig nehezebb. A gyerekek és a fiatalok a legkiszolgáltatottabbak ebben a kérdésben, és kulcsszerepe van annak, hogy mikor, milyen formában találkoznak először a kábítószer fogalmával.


Hatékonyság és magas szakmai színvonal a megújuló alapítványban


Kerületünk közbiztonsági alapítványa az elmúlt eddig közel harmincéves tevékenysége alatt számtalan szakmai programot valósított meg és ért el kiemelkedő eredményeket a lakossággal együttműködve.
– A II. Kerületi Önkormányzat célja az, hogy az alapítvány tevékenysége az itt élő családok, lakosok javát szolgálja. Ennek egyik biztosítéka éppen az új kuratóriumban és a kuratóriumi tagok szakmaiságában rejlik – mondta el Láng Zsolt polgármester.
– Elnöknek a sokak által ismert Bucsek Gábort választottuk. Az elmúlt években a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójaként, majd Budapest rendőrfőkapitányaként jelentős tapasztalatokat szerzett Budapest, azon belül a II. kerület közbiztonságáról, közlekedésbiztonsági helyzetéről, bűnmegelőzési struktúrájáról. Külön öröm, hogy az elnöki tisztséget olyan szakember tölti be, aki korábban kerületünk rendőrkapitánya volt, így személyesen is jól ismeri a kerületet és annak napi életét.
A polgármester hozzátette: a kuratórium tagja lett Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezetője, aki kerületi lakosként közvetlen rálátással bír a lakosságot érintő közbiztonsági kérdésekre, a fejlesztendő területekre. Az alapítvány másik kurátora dr. Sánta Zsófia, aki az alapítványt létrehozó II. Kerületi Önkormányzatnál a jogi igazgatói pozíciót tölti be, korábban pedig az Országgyűlés Rendészeti és Honvédelmi Bizottságában is dolgozott szakértőként, így hatékonyan tudja segíteni az alapítványi célok magas szakmai szinten történő megvalósulását.

Postaláda

Küldje be ötleteit, észrevételeit, kérdéseit Önkormányzatunkhoz itt!