II. kerület portálja vakok és gyengénlátók részére
Magyar oldalak > Hírek

A szociális ágazat ünnepén

A szociális munka napja alkalmából isdén is köszöntötték az ágazat több mint százötven II. kerületi dolgozóját, a legkiválóbbak jutalmat vehettek át november 9-én.

Világszerte november 12-én ünneplik a szociális munka napját. Budapesten először 2000-ben ünnepelték meg, azóta minden év novemberében jutalmat vehetnek át azok, akik a szociális szférában kimagasló munkát végeznek. November 12-t az idei évtől az érintettek számára munkaszüneti nappá nyilvánították.

 


A világnap alkalmából az ágazat dolgozóinak a II. Kerületi Önkormányzat is évről évre összejövetelt rendez, amelynek több éve a Trófea étterem ad otthont. A vendégeket – a három gondozási központ, az Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthona, a Család- és Gyermekjóléti Központ, a Humánszolgáltatási Igazgatóság, valamint a Ferences Rendtartomány Gondviselés Házának munkatársait – Vargáné Luketics Gabriella, a Humánszolgáltatási Igazgatóság vezetője köszöntötte. Az eseményen részt vett  Láng Zsolt polgármester, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő, Ötvös Zoltán, az Intézményirányítási Osztály vezetője, valamint az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság két tagja, Riczkó Andrea önkormányzati képviselő és Dömök Lászlóné.

 


Láng Zsolt elismerően szólt a több mint százötven, a II. kerületi szociális ágazatban dolgozó munkatárs sokszor embert próbáló munkájáról, aki nap mint nap találkozik a leginkább segítségre szorulókkal – kerületünkben mintegy hatezer emberrel. A polgármester azt is kiemelte, hogy a kötelező feladatokon túl az önkormányzat önként vállalt szolgáltatásokat is végez ezen a területen. Pozitívumként említette a bérfejlesztés már érezhető hatását, negatívumként pedig a munkaerőhiányt, ami még több feladatot ró az ágazat dolgozóira.

 


Varga Mihály is köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, a világnap a szociális munka megbecsülését jelenti, ami azért is fontos, mert Magyarországon a népesség harmada szorul valamilyen szociális támogatásra. Ezért is szavazta meg az Országgyűlés az elmúlt évben, hogy a világnap egyben munkaszüneti nap is legyen. Elismerte, hogy léteznek még presztízsbeli és anyagi különbségek a különböző ágazatok megbecsültsége között, de mint fogalmazott, a kormány szeretné ezeket minél hamarabb megszüntetni. Végül Szabó Magda szavait idézte: „Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is”.

 


Az összejövetelen Láng Zsolt polgármesteri, Ötvös Zoltán pedig osztályvezetői kitüntetéseket adott át.

Polgármesteri kitüntetésben részesültek:

Orosz Melinda - óvodai-iskolai szociális munkás (Család- és Gyermekjóléti Központ)
A gyermekek és családjuk problémáival minden esetben empátiával, toleranciával foglalkozik.
De Pottné Bajka Beatrix - gazdasági ügyintéző (II. Számú Gondozási Központ)
Az intézmény vagyonának lelkiismeretes őre, a rábízott értékeknek jó „gazdája”.
Oldal Gábor - gazdasági ügyintéző (III. Számú Gondozási Központ)
Fáradhatatlan, ha kell, helyettesíti az intézményvezetőt, rendezvényt szervez, honlapot készít, vagy technikai eszközöket szerez be.

Osztályvezetői kitüntetésben részesültek:

Bicskeiné Mayer Erzsébet, a Család- és Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője
Szakmai tudása munkatársai számára stabil, megbízható hátteret, támaszt jelent, bármikor számíthatnak segítő, megértő tanácsaira.

Konyári Marianna
- terápiás munkatárs (ÉNO)
Az általa vezetett terápiás foglalkozásokon humán műveltségének átadására törekszik, a kreatív foglalkozásokon pedig a környezetvédelem és az újrahasznosítás a kiemelt szempont.

Mencz Istvánné
- gondozónő (I. Számú Gondozási Központ)
Nagyfokú humánummal, empátiás készséggel rendelkezik, értő figyelemmel, türelemmel fordul az ellátottak felé.

Fülöp Gáborné
- gondozónő (I. Számú Gondozási Központ)
Munkáját felelősségteljesen, lelkiismeretesen, becsületesen és nagy odaadással végzi, tapintatos és segítőkész.

Gebhardt-Szegedi Anna
– gondozónő (II. Számú Gondozási Központ)
Emberi tartása, gyors, pontos, lelkiismeretes és példaértékű munkája hozzájárul ahhoz, hogy a kerületben élő idősek a lehető legszínvonalasabb ellátásban részesüljenek.

Sándor Viktória
– gondozónő (II. Számú Gondozási Központ)
Mosolygós, pozitív, sokoldalú személyiség. Fiatalsága üdítően hat az általa gondozottakra, kitűnően szót talál olyan személyekkel is, akikkel a környezete nehezen kommunikál.

Bótáné Somlai Krisztina
- étkeztetésszervező (II. Számú Gondozási Központ)
Munkaköri kötelezettségén túl aktívan kiveszi a részét minden olyan feladatból, ami az intézmény működését, jobb teljesítményét segíti.

Garami Zoltánné
- szociális gondozó (III. Számú Gondozási Központ)
Hivatásának tekinti az idős emberek segítését, csendes, halk szavú, megjelenése az intézményben mindig biztonságot jelent az ellátottak és munkatársak számára.

Postaláda

Küldje be ötleteit, észrevételeit, kérdéseit Önkormányzatunkhoz itt!