Képekkel
Képek nélkül
Nyomtatás
„Az életbe is szerelmes tudsz lenni!”
2013.03.06. szerda17 :03

Két csinos nő lépett az Augusztba Valentin-napon. Tordai Teri és lánya, Horváth Lili érkezett meg. Kibújtak a téli ruhadarabokból, és egyszer csak összenevettek. Ekkor vettem észre én is: piros ing, piros garbó, piros sapka, piros hajpánt. És nem beszéltek össze.

Mintha egy szekrényből öltöztek volna…

Lili: Hasonló az ízlésünk, de azért nem mindig egyezik ennyire. Várom a tavaszt, ezért választottam pirosat. Amikor kamasz voltam, előfordult, hogy direkt öltöztünk össze Mamával. Mindketten férfiinget húztunk, és nyakkendőt kötöttünk.

Teri: Először az anyuka öltözteti a gyereket, aztán a gyerek maga választja ki a ruháit. Amikor Lili egyetemista lett, talpig feketében járt. Nekem is volt fekete korszakom – amikor alternatív színházban dolgoztam. A divat gyorsan változik, kíváncsi vagyok, mit hordanak majd az unokáim. Lehet, hogy ők a tépett farmer helyett majd szmokingban járnak, és akkor én fogok nevetni.

Bálint-napon beszélgetünk. Mi jut eszük­be a szerelemről?

Lili: A férjem, aki orvos, és az Amerikai Elektrában látott először. Az előadás után kaptam tőle egy szép levelet, találkoztunk, és rögtön tudtam, hogy rátaláltam arra, akit kerestem. A két fiammal, Ádámmal és Áronnal is nagy szerelemben vagyunk. 

Teri: Kamaszkorom óta folyton szerelmes voltam, vagyok – egyfolytában. A szerelemérzés nem mindig személyhez kötött. Szerelmes tudok lenni minden pillanatba, abba, hogy egy jó cukrászdában ülök, hogy egy finom teát iszom, hogy itt az unokám, hogy veled beszélgetek. A szerelem öröm. Ha erre rájössz, az életbe is szerelmes tudsz lenni! Hálásnak kell lenni minden pillanatért. Fontos, hogy az idősek képesek legyenek ezt a tudást átadni a fiatalabbaknak, akik a helyüket keresik, aztán a gyerekeik helyét. Sok szeretettel, és úgy, hogy nem szólunk bele. Stabil hátteret biztosítani ebben a rohanó világban, ez a mi feladatunk. Egyébként rettentő sok szenzációs nagymamával és nagypapával találkozom a játszótereken, az ovikban, ez egy szuper generáció. Együtt játszunk, és hagyjuk magunkat kinevetni.

Lili: Fitt nagyszülő, aki nemcsak nagyi, hanem dolgozik is. Tehát a naptárainkat a fellépéseinkhez igazítjuk. Mindketten a szakma szerelmesei is vagyunk.

 

Miért lettek színészek?

Teri: Csak egy szürke idős hölgy lennék színház nélkül, de ha felmegyek a színpadra, átváltozhatok. Fiatalon unalmasnak tartottam a polgári életet, ezért választottam a színészetet, az életemet szerettem volna kiszínezni. Rengeteg életet akartam magamnak, ezért utaztam, olvastam. Szerencsés szakmám van, amelyből nem lehet kiöregedni: humorral, örömmel bármeddig a pályán lehet maradni.

Lili: Színházban nőttem fel. Először jelmeztervezőnek készültem. Gátlásos kislány voltam, nem akartam senkivel se beszélgetni, Földessy Margit Színjátékországában nyíltam ki. Nagyon jó csapat volt, aztán elsőre felvettek a Zsámbéki-osztályba. Az egyetem után eltöltöttem egy évet a Katonában, a legtöbb osztálytársam ott maradt, de nekem szabadabb a lelkem. Úgy éreztem, fontos, hogy különböző szerepeket játsszak, mert csak így találhatom meg a színészetemet, ott pedig mindenkit felhelyeznek egy polcra, és az adott karakterből nehéz kitörni. 12 éven keresztül a Budapesti Kamaraszínház tagja voltam, miután az megszűnt, szabadúszó lettem.

Milyen ez a szabadság? 

Lili: Most harcosabb, rögösebb az életem szakmailag, de rákaptam az ízére, és megszerettem. Darabokat keresek, telefonálok, a saját magam ügynöke lettem. Hál’ istennek a Játékszínben Németh Kristóf számít rám, mint régi kollégára és volt margitosra. Közben gyerekekkel is foglalkozom. A budai Habakukk óvodában foglalkozásokat tartunk Kecskés Karinával, és együtt dolgozunk a Marczin Földessy Margittal – az élet visszakanyarított hozzá. A gyerekek nagyon sok örömet adnak. A Játékszínben és a Karinthy Színházban is olyan előadásokban szerepelek, amelyek jó értelemben vett történetmesélős, szórakoztató darabok. Nagy élmény ezt a fajta színjátszást is átélni: hogy a nézők reagálnak, jönnek velem, és élvezik, amit látnak. A lelkem is arra hajlik, hogy könnyítsük a világot. A nagy drámai alakítások közben nem éreztem ennyire a közönség lüktetését. 

 

Teri milyen színjátszást szeret?

Teri: Pártos Géza tanított a főiskolán, nagy nevelő volt. Az a fajta régi oktatás, azt hiszem, már nem létezik. Beszédet, mozgást tanultunk, megkerestük egy-egy mondat értelmét, vagyis megtanultuk a szakma alapjait. És ennek a tudásnak a birtokában mentünk el bizonyos irányokba, például egyszerűsítettük a játékot. Ha néző vagyok, számomra egy a fontos: hasson rám. A katarzis, hogy átéljem, a színésszel együtt örüljek, neki drukkoljak. Úgy látom, az új generáció számára ez kevésbé fontos. Sok mindent kipróbáltam, de rájöttem, hogy a hagyományos, konzervatív színházat szeretem. 

Hol láthatja a közönség?

Az Új Színháznál maradtam, tizedik éve játszom ott. Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című darabjában szerepelek, és tavasszal kezdjük próbálni A bolondok grófja című zenés darabot, amiben egy apácát alakítok majd. Olyan előadás, amit az unokám is nyugodt szívvel megnézhet. Ha kamasz lesz, akkor azt fogja kérdezni, hogy „de nagymama, hol van ebben az izgalom”, és akkor majd megkeresi a modernebbet. De mindkettőt látni kell! Amikor kollégista voltam, megnéztem Zolnay Zsuzsával a címszerepben az Antigonét. Azt gondoltam, nincs nála nagyobb színésznő. Óriási szerepe van a gyerek életében a színháznak. Nem azért fontos, hogy színész legyen. A gondolkodásmódját alakítja, az érzelmi világát gazdagítja, a zenei világot kinyitja benne. A színháznak ugyanolyan nagy a felelőssége, mint a pedagógusoknak. Mondom ezt úgy, hogy tanítóképzőt végeztem. 

De visszatérve a kérdésre: imádja a közönség Örkény Szkalla lányok című darabját, amelyben Béres Ilonával játszom. Ezenkívül fellépek a Rózsavölgyi Szalonban is, az Odaadó hívetek, Surik című darabban, amely Ljudmila Ulickaja nagysikerű regényéből készült. 

Televíziós sorozatokban sokat szerepelt, de filmekben kevesebbet látta, látja a közönség.

Lassan ötven éve dolgozom színészként, a színház ez idő alatt életben maradt. Nagyon színes a paletta. A filmről sajnos nem tudom ugyanezt elmondani. Tönkrement. Húszévesen játszottam az Esős vasárnapban. Azt hittem, ilyen idős koromban, mint most vagyok, minden hisztériás nagynénit, bolond nagymamát eljátszhatok majd, és dőlnek az epizódszerepek. Nem így alakult, ezt nagyon sajnálom. És a fiatalabb generációt is, ők érzik meg ezt igazán. Sok olyan tehetséges színész van, akiket emiatt nem láthat a szélesebb közönség. 

 

Mióta élnek a II. kerületben?

Teri: Lili a Ganz utcában született, az első lakásom ott volt. Most a Hűvösvölgyi úton lakom. Ismerem a kerület minden gyönyörűségét. Mindenki kötődik a gyerekkora élményeihez. Egerben nőttem föl, ahol sok a zöld. Itt a kerületben is. A budai parkok és játszóterek rendezettek, és ez nekem nagyon fontos. Ahogy az is, hogy megóvjuk a fákat, hiszen ez a kerület és Budapest legnagyobb értéke. Régen modernebb lakásaim voltak, és mindig az emeleten. Most már a fölszinten élek, kertet gondozok, figyelem a madarakat, etetem őket. Van egy falurossza keverék kutyám, Janó a neve. 

Lili: Laktunk a Virányos úton is, két kerület határán, de akkor is a II. kerülethez tartoztunk. Szeretjük. Állandóan fejlődik. Gyerekkoromban a Millenáris helyén gyár volt, most már gyönyörű része a kerületnek, a Marczibányi Téri Művelődési Központot is nagyon szeretem, egy csoda hely, minden van benne. És nagyon szép a II. kerület széle is, a máriaremetei templommal. 

Teri: Imádom a budai cukrászdákat, az Augusztot például a házias receptjei miatt. 

Lilit, amikor egyetemista volt, budai úrilánynak csúfolták. Miért?

Lili: Burkolt közösségből kerültem a Színművészetire, boldog családból, és Margit szárnyai alól. 18 évesen még nem sebzett meg az élet. Az első órán az volt a kérdés, hogy mi a legrosszabb élményünk az életünkben. Nekem nem jutott eszembe semmi. Akkor még nagyon kislány voltam.

Többször is színpadra léptek már együtt. Nem volt versengés vagy feszültség Önök között?

Lili: Talán azért sem, mert más karakterek vagyunk. Veszprémben, később a Kamaraszínházban is felléptünk közösen. 

Teri: G. B. Shaw Warrenné mestersége című alkotásából nagyon érdekes darab született, anya-lánya kapcsolatáról szólt. Az anya a legtöbb előadásban győzött, a miénkben veszített, nem sikerült ráerőszakolnia a véleményét a lányára, lesütött szemű Warrenné volt. Így izgalmasabb lett. Az a szülő, aki rákényszeríti az akaratát a gyerekére, pórul jár. Ugyanakkor fontos a kitartás. Amikor Lili Berczik Sárihoz járt táncolni, abba akarta hagyni. Azt mondtam: „jó, de ezt az évet végigjárod”. Félbehagyni dolgokat nem szabad, hiszen az életben annyi minden nem megy, de az életet meg kell szokni, semmi sem jön magától, ki kell tartani. Az idős embernek is. Türelmesnek kell lenni, és a családja mellett barátokat gyűjteni. Beszélgetek a játszótéren, a bevásárlóközpontban. (Nevet.) Ugyanazt csinálom, amit a Mamám gyerekkoromban, akkor nagyon zavart. De szükség van a beszélgetésre, hogy ne záródjanak be az emberek!

Lili: Van egy titkos álmunk, szeretnénk még közös szereplést – ketten játszanánk egy Tennesse Williams-darabot –, talán jövőre összejön! 

Novák Zsófi Aliz

„Az életbe is szerelmes tudsz lenni!”
2013.03.06. szerda17 :03

Két csinos nő lépett az Augusztba Valentin-napon. Tordai Teri és lánya, Horváth Lili érkezett meg. Kibújtak a téli ruhadarabokból, és egyszer csak összenevettek. Ekkor vettem észre én is: piros ing, piros garbó, piros sapka, piros hajpánt. És nem beszéltek össze.

Mintha egy szekrényből öltöztek volna…

Lili: Hasonló az ízlésünk, de azért nem mindig egyezik ennyire. Várom a tavaszt, ezért választottam pirosat. Amikor kamasz voltam, előfordult, hogy direkt öltöztünk össze Mamával. Mindketten férfiinget húztunk, és nyakkendőt kötöttünk.

Teri: Először az anyuka öltözteti a gyereket, aztán a gyerek maga választja ki a ruháit. Amikor Lili egyetemista lett, talpig feketében járt. Nekem is volt fekete korszakom – amikor alternatív színházban dolgoztam. A divat gyorsan változik, kíváncsi vagyok, mit hordanak majd az unokáim. Lehet, hogy ők a tépett farmer helyett majd szmokingban járnak, és akkor én fogok nevetni.

Bálint-napon beszélgetünk. Mi jut eszük­be a szerelemről?

Lili: A férjem, aki orvos, és az Amerikai Elektrában látott először. Az előadás után kaptam tőle egy szép levelet, találkoztunk, és rögtön tudtam, hogy rátaláltam arra, akit kerestem. A két fiammal, Ádámmal és Áronnal is nagy szerelemben vagyunk. 

Teri: Kamaszkorom óta folyton szerelmes voltam, vagyok – egyfolytában. A szerelemérzés nem mindig személyhez kötött. Szerelmes tudok lenni minden pillanatba, abba, hogy egy jó cukrászdában ülök, hogy egy finom teát iszom, hogy itt az unokám, hogy veled beszélgetek. A szerelem öröm. Ha erre rájössz, az életbe is szerelmes tudsz lenni! Hálásnak kell lenni minden pillanatért. Fontos, hogy az idősek képesek legyenek ezt a tudást átadni a fiatalabbaknak, akik a helyüket keresik, aztán a gyerekeik helyét. Sok szeretettel, és úgy, hogy nem szólunk bele. Stabil hátteret biztosítani ebben a rohanó világban, ez a mi feladatunk. Egyébként rettentő sok szenzációs nagymamával és nagypapával találkozom a játszótereken, az ovikban, ez egy szuper generáció. Együtt játszunk, és hagyjuk magunkat kinevetni.

Lili: Fitt nagyszülő, aki nemcsak nagyi, hanem dolgozik is. Tehát a naptárainkat a fellépéseinkhez igazítjuk. Mindketten a szakma szerelmesei is vagyunk.

 

Miért lettek színészek?

Teri: Csak egy szürke idős hölgy lennék színház nélkül, de ha felmegyek a színpadra, átváltozhatok. Fiatalon unalmasnak tartottam a polgári életet, ezért választottam a színészetet, az életemet szerettem volna kiszínezni. Rengeteg életet akartam magamnak, ezért utaztam, olvastam. Szerencsés szakmám van, amelyből nem lehet kiöregedni: humorral, örömmel bármeddig a pályán lehet maradni.

Lili: Színházban nőttem fel. Először jelmeztervezőnek készültem. Gátlásos kislány voltam, nem akartam senkivel se beszélgetni, Földessy Margit Színjátékországában nyíltam ki. Nagyon jó csapat volt, aztán elsőre felvettek a Zsámbéki-osztályba. Az egyetem után eltöltöttem egy évet a Katonában, a legtöbb osztálytársam ott maradt, de nekem szabadabb a lelkem. Úgy éreztem, fontos, hogy különböző szerepeket játsszak, mert csak így találhatom meg a színészetemet, ott pedig mindenkit felhelyeznek egy polcra, és az adott karakterből nehéz kitörni. 12 éven keresztül a Budapesti Kamaraszínház tagja voltam, miután az megszűnt, szabadúszó lettem.

Milyen ez a szabadság? 

Lili: Most harcosabb, rögösebb az életem szakmailag, de rákaptam az ízére, és megszerettem. Darabokat keresek, telefonálok, a saját magam ügynöke lettem. Hál’ istennek a Játékszínben Németh Kristóf számít rám, mint régi kollégára és volt margitosra. Közben gyerekekkel is foglalkozom. A budai Habakukk óvodában foglalkozásokat tartunk Kecskés Karinával, és együtt dolgozunk a Marczin Földessy Margittal – az élet visszakanyarított hozzá. A gyerekek nagyon sok örömet adnak. A Játékszínben és a Karinthy Színházban is olyan előadásokban szerepelek, amelyek jó értelemben vett történetmesélős, szórakoztató darabok. Nagy élmény ezt a fajta színjátszást is átélni: hogy a nézők reagálnak, jönnek velem, és élvezik, amit látnak. A lelkem is arra hajlik, hogy könnyítsük a világot. A nagy drámai alakítások közben nem éreztem ennyire a közönség lüktetését. 

 

Teri milyen színjátszást szeret?

Teri: Pártos Géza tanított a főiskolán, nagy nevelő volt. Az a fajta régi oktatás, azt hiszem, már nem létezik. Beszédet, mozgást tanultunk, megkerestük egy-egy mondat értelmét, vagyis megtanultuk a szakma alapjait. És ennek a tudásnak a birtokában mentünk el bizonyos irányokba, például egyszerűsítettük a játékot. Ha néző vagyok, számomra egy a fontos: hasson rám. A katarzis, hogy átéljem, a színésszel együtt örüljek, neki drukkoljak. Úgy látom, az új generáció számára ez kevésbé fontos. Sok mindent kipróbáltam, de rájöttem, hogy a hagyományos, konzervatív színházat szeretem. 

Hol láthatja a közönség?

Az Új Színháznál maradtam, tizedik éve játszom ott. Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című darabjában szerepelek, és tavasszal kezdjük próbálni A bolondok grófja című zenés darabot, amiben egy apácát alakítok majd. Olyan előadás, amit az unokám is nyugodt szívvel megnézhet. Ha kamasz lesz, akkor azt fogja kérdezni, hogy „de nagymama, hol van ebben az izgalom”, és akkor majd megkeresi a modernebbet. De mindkettőt látni kell! Amikor kollégista voltam, megnéztem Zolnay Zsuzsával a címszerepben az Antigonét. Azt gondoltam, nincs nála nagyobb színésznő. Óriási szerepe van a gyerek életében a színháznak. Nem azért fontos, hogy színész legyen. A gondolkodásmódját alakítja, az érzelmi világát gazdagítja, a zenei világot kinyitja benne. A színháznak ugyanolyan nagy a felelőssége, mint a pedagógusoknak. Mondom ezt úgy, hogy tanítóképzőt végeztem. 

De visszatérve a kérdésre: imádja a közönség Örkény Szkalla lányok című darabját, amelyben Béres Ilonával játszom. Ezenkívül fellépek a Rózsavölgyi Szalonban is, az Odaadó hívetek, Surik című darabban, amely Ljudmila Ulickaja nagysikerű regényéből készült. 

Televíziós sorozatokban sokat szerepelt, de filmekben kevesebbet látta, látja a közönség.

Lassan ötven éve dolgozom színészként, a színház ez idő alatt életben maradt. Nagyon színes a paletta. A filmről sajnos nem tudom ugyanezt elmondani. Tönkrement. Húszévesen játszottam az Esős vasárnapban. Azt hittem, ilyen idős koromban, mint most vagyok, minden hisztériás nagynénit, bolond nagymamát eljátszhatok majd, és dőlnek az epizódszerepek. Nem így alakult, ezt nagyon sajnálom. És a fiatalabb generációt is, ők érzik meg ezt igazán. Sok olyan tehetséges színész van, akiket emiatt nem láthat a szélesebb közönség. 

 

Mióta élnek a II. kerületben?

Teri: Lili a Ganz utcában született, az első lakásom ott volt. Most a Hűvösvölgyi úton lakom. Ismerem a kerület minden gyönyörűségét. Mindenki kötődik a gyerekkora élményeihez. Egerben nőttem föl, ahol sok a zöld. Itt a kerületben is. A budai parkok és játszóterek rendezettek, és ez nekem nagyon fontos. Ahogy az is, hogy megóvjuk a fákat, hiszen ez a kerület és Budapest legnagyobb értéke. Régen modernebb lakásaim voltak, és mindig az emeleten. Most már a fölszinten élek, kertet gondozok, figyelem a madarakat, etetem őket. Van egy falurossza keverék kutyám, Janó a neve. 

Lili: Laktunk a Virányos úton is, két kerület határán, de akkor is a II. kerülethez tartoztunk. Szeretjük. Állandóan fejlődik. Gyerekkoromban a Millenáris helyén gyár volt, most már gyönyörű része a kerületnek, a Marczibányi Téri Művelődési Központot is nagyon szeretem, egy csoda hely, minden van benne. És nagyon szép a II. kerület széle is, a máriaremetei templommal. 

Teri: Imádom a budai cukrászdákat, az Augusztot például a házias receptjei miatt. 

Lilit, amikor egyetemista volt, budai úrilánynak csúfolták. Miért?

Lili: Burkolt közösségből kerültem a Színművészetire, boldog családból, és Margit szárnyai alól. 18 évesen még nem sebzett meg az élet. Az első órán az volt a kérdés, hogy mi a legrosszabb élményünk az életünkben. Nekem nem jutott eszembe semmi. Akkor még nagyon kislány voltam.

Többször is színpadra léptek már együtt. Nem volt versengés vagy feszültség Önök között?

Lili: Talán azért sem, mert más karakterek vagyunk. Veszprémben, később a Kamaraszínházban is felléptünk közösen. 

Teri: G. B. Shaw Warrenné mestersége című alkotásából nagyon érdekes darab született, anya-lánya kapcsolatáról szólt. Az anya a legtöbb előadásban győzött, a miénkben veszített, nem sikerült ráerőszakolnia a véleményét a lányára, lesütött szemű Warrenné volt. Így izgalmasabb lett. Az a szülő, aki rákényszeríti az akaratát a gyerekére, pórul jár. Ugyanakkor fontos a kitartás. Amikor Lili Berczik Sárihoz járt táncolni, abba akarta hagyni. Azt mondtam: „jó, de ezt az évet végigjárod”. Félbehagyni dolgokat nem szabad, hiszen az életben annyi minden nem megy, de az életet meg kell szokni, semmi sem jön magától, ki kell tartani. Az idős embernek is. Türelmesnek kell lenni, és a családja mellett barátokat gyűjteni. Beszélgetek a játszótéren, a bevásárlóközpontban. (Nevet.) Ugyanazt csinálom, amit a Mamám gyerekkoromban, akkor nagyon zavart. De szükség van a beszélgetésre, hogy ne záródjanak be az emberek!

Lili: Van egy titkos álmunk, szeretnénk még közös szereplést – ketten játszanánk egy Tennesse Williams-darabot –, talán jövőre összejön! 

Novák Zsófi Aliz

II. kerületi portál