Képekkel
Képek nélkül
Nyomtatás
A legemberibb ember
2010.02.03. szerda10 :14

Kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 30-án született kerületünk zeneiskolájának névadója, a huszadik század zenei életének kiemelkedő alakja, a kiváló zeneszerző, népzenekutató és pedagógus, Járdányi Pál.

Tragikusan rövidre szabott pályája során mindvégig, mind a három tevékenységében Bartók Béla és Kodály Zoltán nyomdokain haladt. Az évforduló alkalmából kerestük fel Járdányi Pál özvegyét, Devescovi Erzsébet hárfaművészt a házaspár egykori Hűvösvölgyi úti lakásban, ahol most lányuk, Járdányi Zsófia hegedűművész lakik családjával. Talán mondani sem kell, hogy Zsófia férje és két fiuk szintén zenészek: Lukácsházi István nagybőgős, a nagyobbik fiú, Pál zongorista, a kisebbik, György csellista.
- Ahogy én igyekeztem lebeszélni a gyerekeimet a zenei pályáról - Gergely fiam nagybőgős-, úgy próbálta a lányom is ugyanezt tenni, szintén sikertelenül – mondja mosolyogva Erzsébet, ahogy beinvitál a szobába.
- Hogyan ismerte meg későbbi férjét?
- Növendéke voltam. A háború után, 1946-ban, tizenkét évesen kerültem a Zeneakadémiára. Ő akkor 26 éves fiatalember volt, kezdő tanár, nekünk szolfézst tanított. Az osztályunkban minden korosztály képviseltette magát: voltak gyerekek és voltak már felnőtt, katonaviselt zenészek, akiknek lehetőséget adtak a továbbképzésre. Nem volt könnyű feladat, de Járdányi csodálatos pedagógus volt, megoldotta. Mindenkivel könnyen szót tudott érteni, szerette a növendékeit, érdeklődött sorsuk iránt. Végtelenül jó és emberséges volt. Aki rászorult, kérés nélkül segítette. Ugyanakkor szigorú is tudott lenni, nem lehetett az óra mellé járni. Lénye már akkor megfogott engem. Pár évig másnál tanultam az elméletet, de tanulmányaim utolsó két évében ismét hozzá kerültem, kapcsolatunk akkor elmélyült, szerelemmé erősödött.
- Családapaként is szigorú volt?
- Éppen ellenkezőleg, nagyon elnéző volt. A megbocsátást egyébként is élete vezérfonalának tekintette. A gyerekeknek főleg nem tudott ellenállni. Ha már valamelyikük egyet tüsszentett, szaladt a sarki kis bódéba, Baba nénihez, hogy vegyen valami apró ajándékot. Rengeteget játszott, énekelt, kirándult a gyerekekkel, akikre mindig tudott időt szakítani. Gergőt tanította hegedülni, de az sokszor botrányba fulladt. Gergő nem figyelt a gyakorlásra, sokszor csak bámult ki az ablakon, a férjem meg mérgelődött.
Tiszta, egyenes, bátor ember volt, aki nem tudott semmilyen igazságtalanságot elviselni. A háború alatt zsidó honfitársait mentette, utána a kitelepítetteken igyekezett segíteni, ’56 után pedig a bebörtönzöttek családtagjain.
- Járdányi Pál egyszerre volt zeneszerző, kutató és tanár. E három terület egyformán kedves volt számára?
- Kodály Zoltán írta róla halála után: „Járdányiban a különböző tehetségek egymást támogatták. A zeneszerzőnek a tudományos képzettség, a kutatónak a művész fantáziája vált javára, a tanítónak mind a kettő. Az egységes, harmonikus egységet csodálhattuk benne. Működésének minden ágából ugyanaz a legemberibb ember néz ránk, akinek nincs hőbb vágya, mint másokon segíteni, mások életét könnyebbé és szebbé tenni, még a saját élete árán is.” (Kecskeméti István: Járdányi Pál. Zeneműkiadó 1967.) Nagyon élvezte a zeneszerzést és a tanítást is, kutatóként pedig új zenei rendszerező elvet dolgozott ki, amit a népzenekutatók ma is alapul használnak. Muzsikusnak is rendkívül tehetséges volt, gyerekkorától hegedült és zongorázott, a mai gyerekek pedig éppen az ő magyar népdal-alapú kis darabjai segítségével ismerkedhetnek ezekkel a hangszerekkel.
- Milyen viszony fűzte Kodályhoz?
- 1938-tól tanítványa volt, és élete végéig szorosan együttműködtek. Nem egyszerűen baráti viszonyban voltak, kölcsönösen nagyra becsülték egymást. Amikor ’56 után elbocsátották a Zeneakadémiáról, mert „nem szocialista szellemben neveli az ifjúságot”, Kodály levélben fordult Kádár Jánoshoz, hogy megmásítsa a határozatot, de kérése süket fülekre talált. Zeneszerzőként Kodály és Bartók inspirálták, így műveiben ő is a magyar népzenéből indult ki. Kodály utódjának tekintette Járdányit, aki azonban nagyon korán, mesterénél egy fél évvel hamarabb meghalt.
Halála mindenkit váratlanul ért. Negyvenhat éves volt, sportos, erős, azt hittük, egészséges, mert nem panaszkodott. Egyébként is nagyon fegyelmezett volt. Rosszindulatú daganatot fedeztek fel nála, sajnos már túl későn. Márciusban bevonult a kórházba, júliusban hunyt el. Nagyon megviselt a halála, azóta sem tudtam kiheverni.

„Van egy láthatatlan híd, ami összeköti az embereket, élőket és elhunytakat. Ez a híd: a szeretet. Vigyázz rá nagyon Kisfiam! Akkor sohase szakadunk el egymástól…” Járdányi Pál üzenete, amit halálos ágyán írt a fiának.

A legemberibb ember
2010.02.03. szerda10 :14

Kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 30-án született kerületünk zeneiskolájának névadója, a huszadik század zenei életének kiemelkedő alakja, a kiváló zeneszerző, népzenekutató és pedagógus, Járdányi Pál.

Tragikusan rövidre szabott pályája során mindvégig, mind a három tevékenységében Bartók Béla és Kodály Zoltán nyomdokain haladt. Az évforduló alkalmából kerestük fel Járdányi Pál özvegyét, Devescovi Erzsébet hárfaművészt a házaspár egykori Hűvösvölgyi úti lakásban, ahol most lányuk, Járdányi Zsófia hegedűművész lakik családjával. Talán mondani sem kell, hogy Zsófia férje és két fiuk szintén zenészek: Lukácsházi István nagybőgős, a nagyobbik fiú, Pál zongorista, a kisebbik, György csellista.
- Ahogy én igyekeztem lebeszélni a gyerekeimet a zenei pályáról - Gergely fiam nagybőgős-, úgy próbálta a lányom is ugyanezt tenni, szintén sikertelenül – mondja mosolyogva Erzsébet, ahogy beinvitál a szobába.
- Hogyan ismerte meg későbbi férjét?
- Növendéke voltam. A háború után, 1946-ban, tizenkét évesen kerültem a Zeneakadémiára. Ő akkor 26 éves fiatalember volt, kezdő tanár, nekünk szolfézst tanított. Az osztályunkban minden korosztály képviseltette magát: voltak gyerekek és voltak már felnőtt, katonaviselt zenészek, akiknek lehetőséget adtak a továbbképzésre. Nem volt könnyű feladat, de Járdányi csodálatos pedagógus volt, megoldotta. Mindenkivel könnyen szót tudott érteni, szerette a növendékeit, érdeklődött sorsuk iránt. Végtelenül jó és emberséges volt. Aki rászorult, kérés nélkül segítette. Ugyanakkor szigorú is tudott lenni, nem lehetett az óra mellé járni. Lénye már akkor megfogott engem. Pár évig másnál tanultam az elméletet, de tanulmányaim utolsó két évében ismét hozzá kerültem, kapcsolatunk akkor elmélyült, szerelemmé erősödött.
- Családapaként is szigorú volt?
- Éppen ellenkezőleg, nagyon elnéző volt. A megbocsátást egyébként is élete vezérfonalának tekintette. A gyerekeknek főleg nem tudott ellenállni. Ha már valamelyikük egyet tüsszentett, szaladt a sarki kis bódéba, Baba nénihez, hogy vegyen valami apró ajándékot. Rengeteget játszott, énekelt, kirándult a gyerekekkel, akikre mindig tudott időt szakítani. Gergőt tanította hegedülni, de az sokszor botrányba fulladt. Gergő nem figyelt a gyakorlásra, sokszor csak bámult ki az ablakon, a férjem meg mérgelődött.
Tiszta, egyenes, bátor ember volt, aki nem tudott semmilyen igazságtalanságot elviselni. A háború alatt zsidó honfitársait mentette, utána a kitelepítetteken igyekezett segíteni, ’56 után pedig a bebörtönzöttek családtagjain.
- Járdányi Pál egyszerre volt zeneszerző, kutató és tanár. E három terület egyformán kedves volt számára?
- Kodály Zoltán írta róla halála után: „Járdányiban a különböző tehetségek egymást támogatták. A zeneszerzőnek a tudományos képzettség, a kutatónak a művész fantáziája vált javára, a tanítónak mind a kettő. Az egységes, harmonikus egységet csodálhattuk benne. Működésének minden ágából ugyanaz a legemberibb ember néz ránk, akinek nincs hőbb vágya, mint másokon segíteni, mások életét könnyebbé és szebbé tenni, még a saját élete árán is.” (Kecskeméti István: Járdányi Pál. Zeneműkiadó 1967.) Nagyon élvezte a zeneszerzést és a tanítást is, kutatóként pedig új zenei rendszerező elvet dolgozott ki, amit a népzenekutatók ma is alapul használnak. Muzsikusnak is rendkívül tehetséges volt, gyerekkorától hegedült és zongorázott, a mai gyerekek pedig éppen az ő magyar népdal-alapú kis darabjai segítségével ismerkedhetnek ezekkel a hangszerekkel.
- Milyen viszony fűzte Kodályhoz?
- 1938-tól tanítványa volt, és élete végéig szorosan együttműködtek. Nem egyszerűen baráti viszonyban voltak, kölcsönösen nagyra becsülték egymást. Amikor ’56 után elbocsátották a Zeneakadémiáról, mert „nem szocialista szellemben neveli az ifjúságot”, Kodály levélben fordult Kádár Jánoshoz, hogy megmásítsa a határozatot, de kérése süket fülekre talált. Zeneszerzőként Kodály és Bartók inspirálták, így műveiben ő is a magyar népzenéből indult ki. Kodály utódjának tekintette Járdányit, aki azonban nagyon korán, mesterénél egy fél évvel hamarabb meghalt.
Halála mindenkit váratlanul ért. Negyvenhat éves volt, sportos, erős, azt hittük, egészséges, mert nem panaszkodott. Egyébként is nagyon fegyelmezett volt. Rosszindulatú daganatot fedeztek fel nála, sajnos már túl későn. Márciusban bevonult a kórházba, júliusban hunyt el. Nagyon megviselt a halála, azóta sem tudtam kiheverni.

„Van egy láthatatlan híd, ami összeköti az embereket, élőket és elhunytakat. Ez a híd: a szeretet. Vigyázz rá nagyon Kisfiam! Akkor sohase szakadunk el egymástól…” Járdányi Pál üzenete, amit halálos ágyán írt a fiának.

II. kerületi portál