Hírek
Önkormányzat
Polgármesteri hivatal
Hirdetőtábla
Intézmények
Kultúra
Sport
Kerület
Módosul a tanév
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Az iskola épületében 2010. június 1-jén a beruházási és felújítási munkálatok II. üteme kezdődik. Mivel az erre az ütemre kiírt műszaki tartalom olyan mértékű, hogy a két és fél hónap nyári szünet ehhez nem elegendő és a tanév eredetileg eltervezett befejezését nem teszi lehetővé, így a tanév utolsó három hónapjának menetrendjét módosítanunk kell.

A módosítás kialakításakor több szempontot egyszerre kellett figyelembe venni: a törvényi rendelkezések, a kivitelező, a tantestület, a diákok és a szülők szempontjait is megpróbáltuk érvényesíteni, úgy, hogy semelyik szempont ne élvezzen prioritást, de ne jelentsen senkinek túlzott terhelést sem. Az alább ismertetett módosításokat tantestületi és szülői konszenzussal alakítottuk ki.

A módosításokat nyilvánosságra hozzuk/hoztuk a 2010. április 9-ig megtartandó szülői értekezleteken, a 2010. március 29-i rendkívüli Szülői Fórumon, az iskola honlapján és hirdető tábláin.

A változásokkal kapcsolatos tudnivalók három időszakhoz köthetők:
I. 2010. május 31-ig
II. 2010. május 31-2010. június 15.
III. 2010. szeptembere

I. Módosulások a 2010. május 31-ig terjedő időszakra
  1. A tényleges tanulási időszak május 31-én lezárul. Eddig befejeződik az idei tanévre szánt tananyag leadása, számonkérése és az év végi osztályzatok lezárása.
  2. Ballagást és ünnepélyt tartunk május 31-én 17 órakor az iskolaudvaron, az iskolai tanév azonban június 15-én ér véget a bizonyítványosztással.
  3. Ezen időszakban 4 szombati napon rendelünk el tanítási napot: április 10-én keddi, április 24-én szerdai, május 15-én csütörtöki és május 29-én pénteki tanítási renddel, rövidített órákkal és szünetekkel (az SzMSz-ben meghatározottak szerint).
  4. Az éves összóraszámok kötelező szintjének eléréséhez, illetve a tananyagok biztonságos leadhatóságának érdekében április 12-től 5 héten át hetenként háromszor (kedden, szerdán és csütörtökön) napi egy plusz órát/foglalkozást tartunk oly módon, hogy ezekre a hetekre új órarendet készítünk. Az új órarendben előbbre kerülnek a főtárgyak órái, hátrébb a készségtárgyak órái, annak érdekében, hogy a plusz foglalkozás minél kisebb terhelést jelentsen a diákoknak. Ennek részleteit a diákok az új órarendekkel tudják meg még április 12. előtt.
  5. Átszervezzük a május 14-15-i osztálykirándulásokat ott, ahol eleve legalább nem két napra mennek (péntek-szombat), úgy, hogy az osztálykirándulás szombatra essen, vagy kétszer egy napos kirándulás legyen. Ez 6 osztályt érint a 21-ből.
  6. Az országos kompetencia és a kerületi nyelvi méréseken kívül idén nem tartunk intézményi tárgyi méréseket.
  7. Május utolsó hetében folyamatosan kezdünk pakolni, hogy az épületet 1-jére át tudjuk adni.
II. 2010. június 1.-2010. június 15-ig terjedő időszak
  1. 2010. április 9-ig az osztályfőnökök felmérik, hogy ezen időszakra, tanítás nélküli munkanapokra (június 1-11-ig) ki kér ügyeleti ellátást csak délelőttre, egész napra, illetve ki kér ebédet. Ezen információk alapján a Művelődési Iroda segítségével megszervezzük az ügyeleti ellátást az alsó tagozatosok számára a Fenyves utcai iskolaépületben, a felsősök számára a Marczibányi téri Műv. Házban vagy a Kodály iskolában. Ezek a visszajelzésektől függően módosulhatnak. (Ha ez az elhelyezés szülők számára anyagi plusz költséggel jár, a Szülői Fórum felajánlása alapján, az osztályfőnökökön keresztül lehet támogatást igényelni az iskolai alapítványból.)
  2. Június 14-15-én közös iskolai sportnapot és DÖK-napot tartunk 9-12 óráig a Marczibányi téri sportcentrumban, ahol megtartjuk az intézményi DÖK-napot és tanár-diák-szülői sportversenyeket. E két napnak a részletes programját később hirdetjük ki. Június 15-én vehetik át a diákok a bizonyítványukat és zárjuk le hivatalosan a tanévet ott helyben.
  3. Megpróbáljuk a június végére tervezett táborokat erre az időszakra átszervezni annak érdekében, hogy minél kevesebb gyerek számára egyen szükséges ügyeleti ellátást biztosítanunk.
III. 2010. szeptembere
  1. 2010. szeptember 1-3. tanítás nélküli munkanapok a tanév rendjében meghatározott 5 nap terhére.
  2. 2010. szeptember 6-án, hétfőn reggel 8 órakor tanévnyitó ünnepély az iskola udvaron. Amennyiben előre nem látható okok miatt ezt módosítanunk kellene, arról információkat az iskola honlapján és a bejárati ajtón kifüggesztett hirdetményen teszünk közzé. Augusztus utolsó napjaiban mindenképp kérjük, hogy diákok/szülők nézzék meg az iskola honlapját.

 

Utolsó módosítás dátuma: 2010. május 10. 14:43
<2019. augusztus>
HKSzCsPSzV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
Küldje be ötleteit, észrevételeit, kérdéseit Önkormányzatunkhoz itt!