március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna

Bölcsődei jelentkezés

Archív   |   2020, április 19 - 23:22Send by email

Felhívás a bölcsődék 2020/2021-es gondozási-nevelési évre történő jelentkezésére.

Bölcsődébe a gyermek húszhetes korától harmadik életévének, sajátos nevelési igényű gyermek az ötödik életévének betöltéséig, illetve annak az évnek a december 31-ig vehető fel, amelyben a gyermek a harmadik életévét, a sajátos nevelési igényű gyermek az ötödik életévét betölti.

A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020 szeptemberétől induló gondozási-nevelési évre történő bölcsődei jelentkezés az előző évektől eltérően más módon, a személyes kontaktus elkerülése érdekében elektronikusan (e-mailben) történik. A Felvételi Kérelmet és a munkáltatói igazolásokat emailben, szkennelt formában kell csatolni.

Ehhez szükséges az érintett szülők megértése és együttműködése.

A Bölcsődék alapellátási és gyermekfelügyeleti csoportjaiba történő jelentkezés időpontja: 2020. május 4-15-ig

A bölcsődék nem rendelkeznek körzetekkel, így a szülők igényének megfelelően szabadon megválaszthatják, mely bölcsődébe szeretnék beíratni gyermeküket. Bölcsődéink a kerületben állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező családok gyermekeit tudják fogadni az alapellátásban és a gyermekfelügyeletben egyaránt. (Két intézményünkben – a Budagyöngye és a Törökméz bölcsődékben - az alapellátás mellett szolgáltatás formájában - gyermekfelügyeleti csoportok is működnek.)

Tájékoztatjuk Önöket arról is, hogy a fertőzésveszély elkerülése végett a jelentkezés előtti bölcsődelátogatások jelen helyzetben nem megvalósíthatóak, a személyes találkozásra a vészhelyzet elmúltával lesz lehetőségük.

Az intézmény kiválasztásához segítséget nyújt a bölcsődék bemutatkozása, melyet az alábbi linken olvashatnak:

A bölcsődei felvételekkel kapcsolatban a bölcsődék vezetői, az Egyesített Bölcsődék vezetője (Kása Imréné 06 20 218 3268, [email protected]) és Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Igazgatóság Intézményirányítási Osztályon a bölcsődei felvételekkel foglalkozó munkatársa: Rácz Edit 06 30 545 2132, e-mail cím: [email protected] nyújt felvilágosítást.

Mindkét ellátási formában (alapellátás, gyermekfelügyelet) a Bölcsődei Felvételi Kérelmet email útján a bölcsődék vezetőihez kell eljuttatni. A bölcsődevezetők a jelentkezés megérkezéséről visszaigazolást fognak küldeni.

1.

ALAPELLÁTÁSRA történő jelentkezés:

A jelentkezés az alapellátási FELVÉTELI KÉRELEM kitöltésével történik az alábbiak szerint:

  • a Felvételi Kérelmen több bölcsőde is megjelölhető, de csak az 1.helyen megjelölt bölcsődébe kell megküldeni.
  • a kérelemhez csatolandó - mindkét szülő részéről - munkáltatói igazolás, ennek hiányában munkáltatói szándéknyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a munkáltató mikortól szándékozik foglalkoztatni a szülőt,
  • amennyiben a jelentkezéskor nem rendelkezik a szülő munkáltatói igazolással, vagy munkavégzésre irányuló szándéknyilatkozattal, akkor a keresőtevékenységet folytatni kívánó szülő legkésőbb a gyermek bölcsődei ellátásának megkezdését megelőző két héttel a bölcsődei ellátást nyújtó intézménynek munkáltatói igazolást nyújt be, vagy bemutatja a leendő munkáltatójának igazolását arról, hogy a szülő nála alkalmazásban fog állni, megjelölve annak kezdő időpontját is.
  • A vészhelyzet feloldása, ill. a bölcsődék újra nyitása után a gyermek és a szülő lakcímkártyáját utólagosan be kell mutatni.

Bölcsődei Felvételi Kérelem alapellátásra >>> (word) (PDF)

2.

GYERMEKFELÜGYELETRE történő jelentkezés:

A jelentkezés a szolgáltatási FELVÉTELI KÉRELEM kitöltésével történik az alábbiak szerint:

  • a Felvételi Kérelmen mindkét bölcsőde megjelölhető, de csak az 1.helyen megjelölt bölcsődébe kell megküldeni.
  • a szolgáltatásra történő jelentkezés munkáltatói igazoláshoz nem kötött.

Bölcsődei Felvételi Kérelem gyerekfelügyeletre >>> (PDF) (word)

Bölcsődei felvétellel kapcsolatos eljárásrend:

A felvételi kérelmet a bölcsőde vezetője a hatályos jogszabályokban foglaltak alapján elbírálja és döntést hoz a gyermek felvételéről vagy elutasításáról 2020. május 28-ig.

A szülők a döntésről írásban - az általuk megadott e-mail címre - értesítést kapnak.

Az elutasító döntés tartalmazza az elutasítás tényét, indokát, az esetleges későbbi bölcsődei felvétel időpontját, valamint a jogorvoslati lehetőséget.

A kerületi bölcsődékről bővebben itt olvashat >>>