Bölcsődék

A bölcsődék bemutatkozása.

II. kerületi Egyesített Bölcsőde

A kerület oktatási-nevelési intézményei ideális, szép környezetben helyezkednek el, hiszen a II. Kerületi Önkormányzat célja, hogy olyan intézményeket működtessen, amelyben a gyermekek biztonságban, esztétikus környezetben nevelkedhetnek, fejlődhetnek, tanulhatnak.

Az Egyesített Bölcsőde hat tagintézménye is folyamatosan megújult, megszépült, és az utóbbi 10 évben 60%-kal növekedett a bölcsődei férőhelyek száma. Jelenleg 444 férőhelyen tudjuk fogadni a gyermekeket. Bölcsődéink az 1997. évi XXXI. tv. (Gyvt.) értelmében a 3 éven aluli gyermekek gondozását-nevelését, harmonikus testi-szellemi fejlődésének segítését biztosítják az életkori és egyéni sajátosságok figyelembevételével. Emellett mindegyik bölcsődénk vállalja a sajátos nevelési igényű gyermekek korai gondozását és nevelését, amely koncentráltan a Budagyöngye bölcsődében kap helyet. Ezt az intézményt kifejezetten az integráció és inklúzió, illetve a szolgáltatásbővítés szellemiségében építettük meg.

Bölcsődéink saját főzőkonyhával rendelkeznek, dietetikus élelmezésvezetőink állítják össze a heti étlapot, a korosztályi élelmezési előírásainak szem előtt tartásával. Szakorvosi igazolás esetén biztosítani tudjuk a különböző ételallergiáknak megfelelő diétás étkeztetését is. Az egészséges életmódra nevelés mind a hat tagintézményünkben része a bölcsődei életnek, így az intézményeinkbe járó gyermekek hetente több alkalommal is megfordulnak a sószobában.

Bölcsődéink nyitottak és tudatosan készülnek a családok fogadására, segítésére. A II. kerületben a bölcsődék egyesített bölcsődei formátumban működnek, élén az egyesített bölcsődevezetővel.

Elérhetőségei:

1027 Varsányi Irén u. 32.

telefon: (06 1) 201-1185, +36-20 218-3268

e-mail: [email protected]

A belső kerületrész bölcsődéi:

Budagyöngye Bölcsőde

Intézményünk célja, hogy a bölcsődénkre a nyitottság legyen jellemző, amelyet az alapellátáson, a gyermekfelügyeleten és szolgáltatásainkon (gyermekfelügyeleti csoport, sószoba használat) keresztül egyaránt szeretnénk tolmácsolni a hozzánk ellátogató családoknak. Kiemelt feladatunk a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása, ép társaikkal együtt történő gondozása, nevelése. Napi feladataink végzése közben törekszünk a tudatosságra, a tervszerűségre és mindezt jól felkészült, széles területen képzett szakembergárdával tesszük. Minden gyermek feltétel nélküli elfogadása és szeretete mellett nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatos szülői igények kielégítésére is. Bölcsődénk „nyitott ajtó" politikája nemcsak a kollégák felé érvényes, bárkit szívesen fogadunk intézményünkben.

Gyermekfelügyeleti csoportok: ez az időszakos ellátási forma két csoportszobában vehető igénybe a kisgyermeknevelők gondoskodása mellett. Egy-egy csoportban 10-12 gyermeket fogadunk, akik a hét bizonyos, de előre meghatározott napjain részesülnek a bölcsődei módszertan elveit követve napközbeni gondozásban és nevelésben.


Elérhetőségek:

1021 Hűvösvölgyi u. 12/b

telefon: (06 1) 376-6016 vagy +36-20-219-1611

e-mail: [email protected]

Törökméz Bölcsőde

Bölcsődénk a II. kerület központi, zöldövezeti részében, a Rózsadombon található. 2013-ban az önkormányzat Európiai Uniós és saját forrásból a bölcsődénket teljes körűen felújította, sor került az akadálymentesítésére és egy gondozási egységgel való bővítésére is. Ennek köszönhetően ma már 8 csoportszobában, 100 férőhelyen várjuk a gyerekeket. 7 csoportunkban alapellátást biztosítunk 86 fő számára, 1 csoportunkban pedig szolgáltatásként időszakos gyermekfelügyeletet nyújtunk naponta max.14 főnek.

Célunk, hogy rugalmasan, a családok igényeinek megfelelően nyújtsuk szolgáltatásainkat, melyek alapja a kisgyermek tisztelete és szeretete. Törekszünk arra, hogy családias, jó bölcsődei légkört teremtsünk, ahol nem csak a gyermekek, hanem a hozzánk járó családok és a bölcsődénk dolgozói is jól érezzék magukat. Nem csak óvjuk, vigyázzuk a ránk bízott gyermekeket, hanem igyekszünk hozzájárulni egészséges testi, szociális és érzelmi fejlődésükhöz is.


Elérhetőség:

1022 Törökvész u. 22-24.

telefon: (06 1)326-5358 vagy +36-20-370-7338

e-mail:[email protected]

Pasaréti Bölcsőde

Bölcsődénk a Pasaréti úton található, amelynek kertje és a gyerekszobák ablakai a csendes Nagyajtai utcára néznek, ahonnan babakocsival könnyebben és biztonságosabban megközelíthetők a csoportok. A gyermekszobák előtt az épület déli fekvésének köszönhetően napfényes teraszok húzódnak.

A bölcsőde belső kialakítása, a helyiségek elrendezése, nagysága és funkciói maximálisan a kisgyermekek igényeihez igazított. Az épületben 7 csoportszoba található, melyben 84 kisgyermek ellátását tudjuk biztosítani. Egy-egy szobában 12 vegyes korosztályú kisgyermeket fogadunk, akik számára két kisgyermeknevelő teremti meg a nyugodt, családias hangulatot, amelyben mindenki biztonságban érezheti magát, és önfeledten játszhat, pihenhet, míg szüleik dolgoznak. Kisgyermeknevelőink nagy hangsúlyt fektetnek az évszaknak megfelelő esztétikus környezet kialakítására, így a szobák és a folyosók dekorációi a nevelők fantáziáját, kézügyességét dicsérik.


Elérhetőségek:

1026 Pasaréti u. 41.

telefon: (06 1) 355-7419 vagy +36-20-218-6313

e-mail: [email protected]

Varsányi Bölcsőde

Bölcsődénk a Rózsadomb lábánál található zöld környezetben, lombos fák között. A négy csoportszobában összesen 48 kisgyermeket gondozunk.

A kétszintes épület 1967-óta fogadja a 0-3 év közötti bölcsődéseket. A több mint 45 éves épület - köszönhetően a folyamatos felújításoknak- barátságos, vidám környezetet biztosít a hozzánk érkező kicsiknek. A tágas csoportszobákban a fa bútorok, a színes és változatos játékeszközök otthonosságot és melegséget sugároznak. A csoportokban a folyamatos napirend segítségével szervezzük a különböző korú és fejlettségi szintű gyermekek életét, hogy minden kicsi egyéni igényét ki tudjuk elégíteni. Minden csoportban két szakképzett kisgyermeknevelő látja el a gondozási-nevelési feladatokat, akik gondoskodnak arról, hogy a picik testi, lelki fejlődése harmonikus legyen, és megtanuljanak hasonló életkorú társaikkal egymás mellett, majd egymással játszani. A napi játéktevékenységbe építjük be a zenei, vizuális nevelés és a mozgásfejlesztés különböző módjait.

Célunk, hogy még a bölcsődei élet megkezdése előtt kicsit megismerkedjünk a családokkal, a szülők nevelési elveivel, hiszen csak akkor tudjuk tovább folytatni, illetve kiegészíteni azt a gondoskodást-nevelést, amit ők már otthon elkezdtek.


Elérhetőség:

1027 Varsányi Irén u. 32.

telefon: (06 1)201-4083 vagy +36-20-341-1047

e-mail: [email protected]

A külső kerületrészben működő bölcsődék:

Hidegkúti Bölcsőde

Bölcsődénk kertes házak között, zöldövezetben található. 72 férőhelyen hat csoporttal működünk. A csoportszobákban 12 vegyes korcsoportú gyermeket gondozunk-nevelünk, két kisgyermeknevelővel. A csoportszobák közvetlenül kapcsolódnak a terasszal és a kerttel, így a gyermekek korán hozzászoknak az egészséges életmód alapvető programjához: mozgás, játék a szabad levegőn. A nyári melegben hűsülésre, pancsolásra is lehetőségünk van.

Kisgyermeknevelőink nemcsak felügyelnek a gyermekekre, hanem segítik is fejlődésüket. Korán felismerik, kit kell bíztatni, ki szorul segítségre és ki az, akire „komolyabb” feladatokat is lehet bízni. Mindig tudjuk, ki szeretne már pihenni, ki mit szeret enni, mikor kell dicsérni vagy vigasztalni. Bölcsődénkben kiemelt szerepe van a népi hagyományok közvetítésének mert érezzük, hogy a szokások, hagyományok megtartása a kulturális örökség ápolását jelentik. Márton napi hagyományok felidézése és a többi ünnepnap megtartása segíthetik elkülöníteni a hétköznapokat a jeles napoktól, amelyeknek mindig közösségformáló és családerősítő szerepe is van.

Elérhetőség:

1028 Hidegkúti út 31.

telefon: (06 1)376-5432; +36-20-370-4089

email: [email protected]

Hűvösvölgyi Bölcsőde

Bölcsődénk mobil szerkezetű építési megoldással létesült a hidegkúti városrész bevezető szakaszán. A bölcsőde kellemes környezetben, a hegyek, erdő övezte Nyéki hegy lábánál, a csörgedező Szipka patak partjával határos ősfás telken, a hűvösvölgyi tömegközlekedési csomópontnál fekszik. A természet közelsége számos érdekes és különleges megfigyelésre ad lehetőséget a gyermekek számára. Az alapellátási csoportokban 60 férőhelyen 6 csoportszobában várjuk a hozzánk érkező gyermekeket és szüleiket. Mindegyik csoportszobához külön tartozik öltöző és fürdőszoba helyiség, amely teljes mértékben hozzájárul a gördülékeny napirend megvalósításához.

A csoportszobák világosak, közvetlenül kapcsolódnak a játszókerthez. Az épület szerkezetéből adódóan az ablakaink redőnyökkel ellátottak, amelyek használatával nyáron is kellemes hőmérsékletűvé tudjuk varázsolni a szobákat és az egyéb helyiségeket. A szabad játéktevékenység szem előtt tartása mellett a kisgyermeknevelőink igyekeznek minél több és színes tevékenységformával is megismertetni a kicsiket.

A bölcsőde játszókertje zöldnövények által határolt, a füves- és a szilárdburkolat ideális elosztása megteremti a változatos kerti játéktevékenységek lehetőségét. Nagy gondot fordítunk a családokkal való jó kapcsolat kialakítására, hiszen ez a további jó munkánk alapja. Fontos szempontnak tartjuk a szakmai munka alapos, gondos megtervezésénél és szervezésénél az épület egyedi adottságainak figyelembevételét, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a szakmai és a szülői igényeknek egyaránt megfeleljünk.

Elérhetőség:

1021 Hűvösvölgyi út 213.

telefon: (06 1) 391-6181 vagy +36-20-441-0877

e-mail: [email protected]