1956-os megemlékezések a II. kerületben

Címlap   |   2020, október 23 - 14:37Send by email

„Budapest, minden nyelvén a világnak, azt jelenti, hűség, önfeláldozás, szabadság, nemzeti becsület.” (Örkény István, 1956)

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra így emlékezett John F. Kennedy amerikai elnök: „1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.” Kötelességünk, hogy megbecsüljük azt a szabadságot, amelyért ’56 hősei küzdöttek, és tennünk kell érte nap mint nap, mert csak így őrizhetjük meg és adhatjuk tovább örökül saját gyermekeinknek – hangzott el a II. Kerületi Önkormányzat Széna téren tartott szűkkörű ünnepi megemlékezésén október 23-án.

Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa a II. kerület forradalomban játszott jelentős szerepét ismertette. A Széna téren Szabó bácsi fiaival a főváros második legerősebb csoportját alkotta, akik az utolsó pillanatig küzdöttek, illetve a Fő utcai ügyészség elfoglalása is fontos mozzanata volt a forradalomnak. „Számomra az egyik legmegkapóbb a forradalomban az, hogy abban nem volt semmilyen kirekesztés. Elfogadták alparancsnokoknak Ekrem Khemált, aki jugoszláv állampolgárként muzulmán vallású volt, vagy Bán Róbertet is, aki közismereten zsidó származású volt, de soraikban találjuk a görög származású felkelőt, Georgiosz Caruhidiszt is. A forradalmárok között nem számított, ki honnan jött, csak az, hogy egy közös, nemes cél érdekében küzdenek. A Kádár-rezsim alatti megtorlások áldozata lett Szabó bácsi, Ekrem Khemál és Bán Róbert is.” – ismertette a történész.

Őrsi Gergely polgármester ünnepi beszédében kiemelte, hogy a forradalomról történő megemlékezés során nem csupán a forradalomban harcolókról, a hősökről vagy a megtorlás áldozatairól emlékezünk a II. kerületben, hanem egykori és mai szomszédainkról is, akik bátorságukról tettek tanúbizonyságot. A mi generációnk örökbe kapta a szabadságot, amihez az ő harcuk hatalmas arányban járult hozzá - emelte ki. Minden családban vannak történetek, személyes emlékek, szülőktől, nagyszülőktől, akik szemtanúi voltak az 56-os eseményeknek, amelyekben a II. kerület központi szerepet játszott. A szabadságért vívott harc egykor az egész világot megérintette, de nagyon fontos az is, hogy az 1956-tal kapcsolatos emlékeket ápoljuk és őrizzük. A hamarosan emlékparkká váló Széna téren a helyi, személyes emlékek is méltó helyet kaphatnak majd, hogy közösen vigyázzunk az emlékeinkre és egymásra – hangsúlyozta a polgármester.

„Szürke és unalmas volt minden: a diktatúra a középszer diadala volt. (...) Először a budapestieknek, aztán az egész országnak elege lett az egyhangú, szürke és hazug világból. Elegük lett a hazug propagandából, a szegénységből, az elnyomásból, abból az ócska világból, amit a diktatúra teremtett. (...) Mi, akik ajándékba kaptuk azt a szabadságot, amiért 1956 hősei az életüket adták, akkor leszünk méltók emlékükhöz, ha merünk élni a szabadságunkkal. Ha merünk gondolkodni, kritikusan nézni a világot, ha nem félünk egymás gondolataitól, hanem elfogadjuk azt, amit már Szent István óta tudunk: „az egy szokású ország gyenge és esendő.” - emelte ki ünnepi beszédében a polgármester.

A megemlékezésen Pelsőczy Réka Jászai Mari-díjas színművész, rendező Örkény István - kerületünk posztumusz díszpolgára - Fohász Budapestért című művét adta elő. Az eseményen fellépett Kézdy Luca, Artisjus Előadói díjas hegedűművész.

Az ünnepség végén az emlékezés koszorúját helyezte el:

Őrsi Gergely polgármester - II. Kerületi Önkormányzat

Perjés Gábor önkormányzati képviselő - „Kerületünk az Otthonunk” Frakciószövetség

Szabó Gyula alpolgármester, Mészáros István és Nagy Eszter - Demokratikus Koalíció

Berg Dániel alpolgármester, Majoros András frakcióvezető és Kiss Roland önkormányzati képviselő - Momentum Mozgalom

Varga Előd Bendegúz alpolgármester - Magyar Szocialista Párt

Kovács Márton alpolgármestert és Tordai Bence országgyűlési képviselő - Párbeszéd Magyarországért Párt

Morris Kristof Park kerületi elnök és Novák Richárd kerületi alelnök - Jobbik II. Kerületi Szervezete

Tóth Csaba önkormányzati képviselő és Mendreczky Károly – LMP

Lengyel Gábor

Felföldi Mária - II. Kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat

Dr. Komáromi István nemzetőr vezérőrnagy és Helmeczi György nemzetőr dandártábornok – 1956 Magyar Nemzetőrség

Tisztelettel és sokszínűen emlékeztünk nemzeti ünnepünk előestéjén is azokra a hősökre, akik nemcsak államférfiak és forradalmárok voltak,hanem szomszédaink is: méltató szavakkal, csendes sétával, lobogó fáklyákkal és szívünkből szóló dalokkal. Nagy Imre egykori otthona elől indult az emlékséta, fejet hajtottunk Gimes Miklós emléktáblája előtt, végül Bródy János énekelt nekünk Nagy Imre emlékpadjánál.