A dallam lelkesít, nyugtat, felpezsdít

Címlap   |   2019, október 22 - 16:02Send by email

Nagy sikerrel, telt ház előtt tartotta hatodik jótékonysági hangversenyét a Törös Alapítvány 2011 a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.

 A koncert bevétele az előző évekhez hasonlóan idén is a II. kerületiek egészségügyi ellátásának javítását szolgálja.

A közönséget, melynek soraiban Sato Kuni, Japán magyarországi nagykövete, valamint a koncert védnökei, Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke és Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerző is helyet foglalt, a koncert szervezője és háziasszonya, a Törös Alapítvány alapítója, dr. Törös Edit reumatológus főorvos köszöntötte.
- A zene a legnagyobb jótétemény, amit halandó megismerhet – idézte Joseph Addison, angol zeneesztéta szavait a főorvos, aki felidézte a hangversenysorozat immár ötéves történetét. Köszöntőjében ismertette a koncert programját, amelynek középpontjában a dallam állt. – A dallam, mely mélyen megérinti szívünket, lelkünket; a dallam, mely iránytű zajos világunk forgatagában; a dallam, mely lelkesít, nyugtat, felpezsdít és áthatja minden sejtünket.

Az első rész az opera világába kalauzolta a nézőket: Rossini A sevillai borbély nyitányát követően a fiatal vietnami tenor, Ninh Duc Hoang Long énekelte el Nemorino áriáját Donizetti Szerelmi bájital című operájából, majd Leoncavallo Mattinata című művét, ráadásként és meglepetésként pedig kedvenc magyar zeneszerzője, Erkel Ferenc Bánk bán című operájának legnépszerűbb áriáját, a Hazám, hazám-at adta elő, amit a közönség vastapssal jutalmazott. A második részben a zongoráé lett a főszerep a művelődési központ színpadán.

Dr. Törös Editről már sokan tudják, hogy nemcsak kiváló orvos, de kitűnően zongorázik is, a jótékonysági hangversenyen Beethoven Holdfény szonátájának első tételével lepte meg közönségét. Az előadás egyben magyarországi ősbemutató is volt, hiszen ezúttal a zenekari átiratot hallgathatták meg a nézők, amit a bolgár zongoraművész, Georgij Cserkin készített, és küldött el a Duna Szimfonikus Zenekar művészeti vezetőjének, Szklenár Ferencnek. A szonátát követően Csajkovszkij b-moll zongoraversenyének áradó, szenvedélyes dallama csendült fel a rendkívül tehetséges, mindössze 22 éves, Junior Prima-díjas zongoraművész, Balogh Ádám előadásában.


A Duna Szimfonikus Zenekar jótékonysági hangversenyének karmestere Kanai Toshifumi, műsorvezetője Mohai Gábor volt. A lélekig ható muzsika élvezete mellett a koncertre jegyet váltó közönség a II. kerületben élők egészségügyi ellátásának fejlesztését is támogatta. A rendezvény bevétele 864 ezer forint lett.