A Delta Produkció, a II. kerületi önkormányzat és a II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ, a BRFK Bűnmegelőzési Osztálya, a gyerekeket körülvevő jelzőrendszer intézményei, szülők és diákok, a tankerület és pedagógusok, közéleti szereplők, vállalkozások egyedülálló összefogásával indult útjára az iskolai zaklatás megfékezését célul kitűző NEM OKÉ kampány. Az egyedülálló kezdeményezés célja, hogy az egyre gyakoribb és sokszor súlyos következményekkel járó bullying jelenséget a közösségi felelősségvállalás erejével szorítsa vissza. A gyerekeket körülvevő védőhálót kell megerősíteni, ehhez a NEM OKÉ stáb előre kidolgozott programot is kínál, de a lényeg, hogy egy-egy település ezek segítségével saját, az ottani körülményekhez leginkább illeszkedő rendszert alakítson ki – hangzott el az országos kampánynyitó eseményen a II. kerületi Marczibányi Téri Művelődési Központban.

„Az iskolai bántalmazás mélyreható problémáját dolgozza fel a Darázs című előadás, mely sok néző elevenébe talált, ezres nagyságrendben kaptak visszajelzést az alkotók” – vázolta fel Gerlóczi Judit, a darabot színre vivő Delta Produkció vezetője a kampányt elindító helyzetet. „Ez az előadás felnőtteknek szól, erős művészi eszközökkel, ellentmondásos érzéseket kiváltó hatással hívja fel a figyelmet az iskolai zaklatás problémájára. Ebből az érzelmi hatásból építkezünk tovább – szakértőkkel, pedagógusokkal, vállalatokkal és közösségekkel együtt –, hogy a felismerésből cselekvés legyen.”
„A Delta Produkció a kezdeményezést elsőként támogató II. kerületi önkormányzattal olyan, az előadás köré épülő többlépcsős kampányt és programsorozatot dolgozott ki, amely sorvezetőt jelenthet a csatlakozni szándékozó településeknek” – hívta fel a figyelmet Őrsi Gergely II. kerületi polgármester a kampánynyitó eseményen, ahol Kende-Hofherr Krisztina műsorvezetésével ismerhették meg a résztvevők a programsorozatot és kaptak tájékoztatást a következő hónapok eseményeiről. Számos vidéki település és több budapesti kerület vezetői, pedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek vettek részt a rendezvényen, amelyen bemutatkoztak a kampány védnökei, és bemutatták Nagy Dávid Nekem való című dalát és a NEM OKÉ számára ehhez készült videóklipet. A kampánynyitó esemény támogatói között van a Kék Zóna Közösség, a Biom Team, a Mind Klinika és a See & Solve Consulting Kft.
A kampányt kísérő programsorozatot ismertetve elmondták, hogy az első állomás célja a figyelemfelhívás, különböző művészeti és a közönséget bevonó akciókkal, a kampány mellé felsorakozó közéleti szereplők, védnökök segítségével. A második az Oké Café, ahol irányított beszélgetés keretében facilitátorok segítségével a gyerekeket körülvevő jelzőrendszer szereplői és maguk a diákok és szülők ülnek le egy asztalhoz, és keresik az adott térségre szabott erőforrásokat és megoldási lehetőségeket. A harmadik pedig maga a színházi előadás, mely után a látottakra visszautalva szakemberek segítségével megoldáskereső beszélgetés veszi kezdetét. Ezt a kampányt szabja minden település a saját arculatára, bevonva és szorosan együttműködve a helyi szereplőkkel.

A Darázs előadás utáni beszélgetésen Hábencius Judit, Budapest Főváros II. kerületi Család-és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője, Gulyás Eszter, a SEK Budapest főigazgatója, Bagdi Bella pszichológus, az óvodai és iskolai Boldogságóra Program alapítója és vezető fejlesztője, Palugyai Sári színészhallgató, dr. Oczella Péter pszichiáter, klinikai szakorvos Róbert Júlia dramaturggal és az előadás két színészével, Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a történet bizonyos elemeit felhasználva kerestek lehetséges válaszokat, megoldásokat a színdarab hatására felmerülő súlyos kérdésekre.
Ahhoz, hogy a NEM OKÉ kampány minél több helyen megvalósulhasson, az önkormányzat, a vállalkozók és a helyi szakértők összefogása szükséges. November 6-án Ferencváros lesz az első helyszín, ahol saját igényeikre szabják a kampány elmeit, első vidéki városként pedig Pécs csatlakozott, ahol december 4-én lesz a következő állomás, és további városok, kerületek jelezték már együttműködési szándékukat.
További információ:
