A logopédia meghatározó tudósára emlékeztek

Címlap   |   2020, március 5 - 16:33Send by email

Március 6. a Logopédia Európai Napja. 

Vassné dr. Kovács Emőke a 20. századi magyar logopédia meghatározó tudósa, aki az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Fonetikai és Logopédiai Tanszékének volt tanszékvezető főiskolai tanára, a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság alapítója tagja és a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége Egyesületének 2008 óta örökös elnöke, és aki különleges véletlenként 1933-ban éppen ezen a napon született.

Március 5-én e kettős ünnep alkalmából koszorúzták meg tisztelői a 2014-ben elhunyt logopédus egykori Erőd utcai otthonánál állított emléktáblát. A családot, a II. Kerületi Önkormányzat képviselőit és az egybegyűlteket Karayné Pavalacs Zsuzsa logopédus, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVIII. Kerületi Tagintézményének igazgató helyettese köszöntötte.
A kiváló szakember alakját és munkásságát egykori tanítványa és kollégája, Lőrik József, az ELTE BGGYK címzetes egyetemi docense idézte fel. Mint mondta, Vassné dr. Kovács Emőke volt az egyik kezdeményezője a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége megalapításának és tevékeny része volt abban is, hogy a szövetség csatlakozzon az Európai Unió logopédusainak szövetségéhez, majd a Logopédia Európai Napja rendezvényeihez.

A megemlékezésen Zsigmond Tamara logopédus-hallgató elszavalta Kosztolányi Dezső, a logopédusok számára különös kedves Ilona című versét.

A II. Kerületi Önkormányzat nevében Kovács Márton alpolgármester helyezett el koszorút, a szakmai szervezetek közül a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVIII., XIX. és XXII. kerületi logopédiai munkacsoportjának tagjai, a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége, a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, a Kaposvári Egyetem Gyógypedagógiai Intézete és a Palotás Gábor Általános Iskola egy-egy képviselője is lerótta tiszteletét Vassné dr. Kovács Emőke emléktáblájánál. Az ünnepségen a család, a barátok, a tanítványok és munkatársak mellett részt vett Besenyei Zsófia és Biró Zsolt önkormányzati képviselő is.