március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna

A magyar kultúra ünnepén

Címlap   |   2021, január 19 - 11:23Send by email

Ünnepi hangversenyek a kerületi művelődési központok online felületein

Január 22-én ünnepeljük országszerte a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Az évforduló alkalmából minden évben számos kulturális és művészeti rendezvényt szoktak tartani az országban, a fővárosban és kerületünkben is.

Idén azonban ez az ünnep is másmilyen lesz, hiszen nem lesz lehetőségünk személyesen elmenni egy régóta vágyott színházi előadásra, meghallgatni egy szép koncertet, beülni egy jó filmre, részt venni egy izgalmas irodalmi esten vagy kiállítás-megnyitón.

Nem kell azonban kultúra nélkül maradnunk ezen a napon sem – ha mást nem, hát elővehetünk egy könyvet, hallgathatunk otthon is zenét, de segítségünkre van az online tér is. Érdemes figyelemmel kísérni a kulturális intézmények, köztük a II. kerületiek honlapját és Facebook-oldalát, ahol több színvonalas program közül választhatnak a – magyar – kultúra barátai.


JANUÁR 22-én 10.00 órától a Misztrál együttes 20 éves jubileumi koncertjéből láthatnak összeállítást az érdeklődők a Klebelsberg Kultúrkúria Facebook-oldalán, illetve JANUÁR 24-én 17 órától ugyanitt Évfordulók nyomában címmel a Hubay Társaság előadásaiból is válogatás lesz látható-hallható.

Szintén JANUÁR 22-én 19.00 órától a Marczibányi Téri Művelődési Központ Facebook-oldalán élő online koncerten vehetnek részt a zenebarátok, amelyen Medgyesi Zsolt, Junior Prima-díjas zongoraművész adja majd elő Beethoven: A-dúr variációk és Schumann: C-dúr fantázia című műveit.