A problémákat nem szabad a szőnyeg alá söpörni

Címlap   |   2020, január 31 - 11:49Send by email

Interjú dr. Varga Előd Bendegúz alpolgármesterrel

Kisgyermekkorától a II. kerületben él Varga Előd Bendegúz, aki főállású alpolgármesterként városrészünk költségvetéséért, pénzügyeiért, sportéletéért és településüzemeltetési feladataiért felel amellett, hogy a polgármester általános helyettese is. Meglátása szerint az önkormányzati munka során a legapróbb problémák felett sem szabad átsiklani.

– Szinte születésemtől a II. kerületben élek, óvodába, iskolába is itt jártam, és a sportélet is ide kötött, hasonlóan két iskolás fiamhoz, aki szintén városrészünkben tanul és sportol. Mindig is lokálpatriótaként kötődtem a kerülethez, ezért is fontos számomra, hogy tehessek, tehessünk fejlődéséért, zöld jellegének megőrzéséért.


Nemcsak képviselőként, hanem alpolgármesterként is dolgozott korábban a II. kerületben.
1998 óta többször is megválasztott képviselőként voltam, vagyok tagja a képviselő-testületnek. Zöldmál, Csatárka, Törökvész, Vérhalom, Szemlőhegy egy része, vagy egésze tartozik a körzetemhez, de természetesen az egész városrészért felelek és dolgozom alpolgármesterként és a Kerületünk az Otthonunk frakción belül. Területem a településüzemeltetés, a költségvetés és a pénzügyek, valamint a sport. 2002–2006 között már voltam a kerület egyik alpolgármestere, így nem újdonság számomra az önkormányzati munka. Jogász és közgazdász diplomám van, multinacionális külföldi és hazai nagyvállalatoknál egyaránt dolgoztam vezetői munkakörben, megszerzett tapasztalataimat a II. kerületért végzett munka során is kamatoztatni tudom.
Miben más egy alpolgármester feladata ma, mint tizenöt éve volt?
Változott a jogszabályi háttér, és jelentős központosítás, hatáskörelvonás zajlott azóta az önkormányzati szférában, például az iskolák már az állam és nem az önkormányzatok fenntartásában működnek. Tudatos lakóink vannak, akik számtalan módon jeleznek vissza észrevételeikkel, és sokszor találkozom azzal, hogy a már nem önkormányzati hatáskörű felelősségű témáknál is tőlünk remélik a megoldást. Mi igyekszünk ezekben az esetekben is megoldani a problémákat.
A polgármesteri hivatalban jól ismerem a munkatársak nagy részét, hozzáértő és precíz csapat dolgozik a Mechwart ligetben és a külső irodákban. Ez azért fontos, mert a hivatalba lépést követően nem az ismerkedéssel ment el az idő, hanem egyből munkával telt. Nagyon fontos a kapcsolattartás a kerületben élőkkel. Folyamatosan figyeljük az igényeket, az észrevételeket. Lehetőséget kell biztosítani a kommunikációra a lehető legtöbb fórumon, ebben a közösségi médiának manapság egyre nagyobb a szerepe. Természetesen a lakossági jelzések visszacsatolás nélkül nem sokat érnek. A legapróbb észrevételek is fontosak, oldjuk meg, és ne söpörjük a szőnyeg alá a problémákat, mert az nem vezet sehová.
Ősz óta tudtak előre lépni valamilyen ügyben?

Kifejezetten fontos programpontokat tudtunk már néhány hónap alatt megvalósítani. Ígéretünknek megfelelően eltöröltük a 65 év felettiek kommunális adóját. Elkezdtük az iskolák melletti várakozóhelyek kialakítását és biztonságosabbá tételét, zebrát építettünk a Bem térnél, sportösztöndíjat alapítottunk.
A közeljövő feladatai közül melyek a legfontosabbak?
Most az elsődleges feladat az idei költségvetés összeállítása. A polgármesteri programban foglaltakkal együtt főként az életminőséget javító kérdéseket soroljuk előre. Ilyen gond például az óvoda hiánya a Vízivárosban, vagy az orvosi rendelők korábbi elköltöztetése a Rét utcába. Pesthidegkúton jelenleg az elöregedő vízvezetékek és a csapadékvíz elvezetésének hiánya okoz problémákat, miközben kerületszerte küzdünk az illegális szemetelőkkel. Saját vállalásaim között szerepel az utak állapotának javítása saját forrásból, vagy a fővárosi önkormányzattal együttműködve, valamint újrakezdjük az esővédők telepítését a buszmegállókba. És ami még szívügyem: a zöldterületek növelése érdekében ahová lehet, szeretnénk minél több fát ültetni.