Augusztusi útlezárások
Kulcsszavak
Megosztás
A 61-es villamos pályáján felújítási munkálatokat végeznek. Augusztus 7-e és 13-a között a Zuhatag sor és a Versec sor közötti átjáró kerül sorra, így az nem lesz használható. Ebben az időszakban a Zuhatag sort a Zsemlye utca felől közelíthetik meg és zsákutcaként fog működni. Az érintett terület lakóit a kivitelezők értesítik.
2023. augusztus 12-én 07 óra és 17 óra között a Budakeszi úton, a Szép Juhászné út és az Irén utca közötti útszakaszon félpályás útzár kerül kialakításra, váltakozó irányú forgalom mellett jelzőőrök segítik a forgalmat.
Az esetleges nem megfelelő időjárási viszonyok esetén ez 2023. augusztus 13-án 07 óra és 17 óra között kerül kialakításra.
2023. augusztus 15-én 0 óra 5 perctől 04 óra 30 percig, és 2023. augusztus 16-án 0 óra 5 perctől 04 óra 30 percig TELJES ÚTZÁR kerül kialakításra ezen az útszakaszon, a megkülönböztető jelzéseket használó járművek sem tudnak áthaladni, a munkálatokhoz szükséges kosaras járművek úttestre történő letalpalása-, valamint a kivágásra kerülő fák döntési területe miatt.
A munkálatok során a Budapestközút Zrt, mint közútkezelői feladatok elvégésére kijelölt szervezete, a BKM Zrt FŐKERT Divízió Zrt végzi az élet- és balesteveszély megelőzés miatti fák kivágását, gallyazását.
![](https://masodikkerulet.hu/sites/default/files/styles/large/public/attachments/pictures/masodikkerulethu/2023_08/starting_july_5_2020_thank_you_for_your_patience.jpg?itok=Ab-e1mMY)
Aktuális
![](/sites/all/themes/portaldefaulttheme/css/images/categories/19453.jpg)