Az alapos munka vezet eredményre

Kulcsszavak Megosztás
Send by email

Beszélgetés Szabó Gyula alpolgármesterrel

Katonai pályát is megjárt mérnök Szabó Gyula, a II. kerület egyik társadalmi megbízatású alpolgármestere. Vallja, hogy a „jól van az úgy” szemlélet tévút, nem vezet eredményre, a jó munkához pedig a gondos előkészítés nélkülözhetetlen.

–Ezzel nem azt állítom, hogy az előző önkormányzat munkájában ez a szemlélet uralkodott, hanem azt hangsúlyozom, hogy a környezetünkre, mindennapi életünkre ható, azt befolyásoló dolgokat ne tekintsük eleve elrendeltnek, megváltoztathatatlannak.


A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán földmérő mérnökként végeztem, majd a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen szereztem logisztikai és vezetői végzettséget. Nyugdíjba vonulásomig a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatának vezetője voltam. A munkahelyem sokáig a II. kerülethez kötött, majd idővel a városrész lakója is lettem. Két gyermekem és három unokám van. Már nyugdíjasként folytam bele a helyi politikai életbe, és lettem a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje.
Hivatásából mit tud kamatoztatni az önkormányzati munkában?
A vagyongazdálkodás, a kerületfejlesztés és innováció, valamint a közbiztonság területe tartozik hozzám, így mind mérnöki, mind pedig honvédségi tapasztalataimat az önkormányzati munka szolgálatába szeretném állítani. Meglátásom szerint csak a megfontolt, precíz és alaposan előkészített munka vezethet eredményre.
Milyen célokat tűzött ki képviselőként és alpolgármesterként?
Képviselőtársaimmal együtt nagyon fontosnak tartom többek között a kerület gazdálkodásának átláthatóvá tételét, a kerületi utak forgalmának a csökkentését, valamint az egészségügyi ellátás javítását. A belső városrészhez közel lakva, másokhoz hasonlóan szeretném, ha a kerület lakói nagyobb érdekvédelmet kapnának a lakóhelyükön zajló nagyberuházások esetében, mint például a Millenáris bővítése és felújítása. Az alpolgármesteri feladataim mellett a 7. számú választókerület képviselőjeként a területen élők problémáinak megoldásán is dolgozom. A körzetemben minden utcát jól ismerek, és a jövőben is rendszeresen bejárom azokat, hogy az ott lakók életét érintő problémákról naprakész tapasztalatom legyen. A kitűzött célokat frakciónk a koalíciós partnereivel közös programja mentén valósítja meg.
Kinevezése óta mi az, amivel már érdemben tudott foglalkozni?
Sok mindenbe belekezdhettünk már, de ne feledjük, hogy programunk megvalósítását ötéves időszakra vállaltuk.
A közbiztonságot érintő feladataim során látogatást tettem a II. kerületi hivatásos és önkéntes tűzoltóknál és a polgárőröknél, hiszen a munka, amit végeznek, nélkülözhetetlen. A tűzoltók részére a kerületben élők biztonságának érdekében végzett áldozatos helytállásuk elismeréseként megalapítottuk a Szent Flórián-díjat, a II. kerületi Rendőrkapitányságon decemberben már három munkatársnak adtuk át „Az év rendőre” díjat, de a továbbiakban a helyi polgárőrökről sem feledkezünk meg. A vagyongazdálkodási munka során eddig elsősorban a II. kerület tulajdonában lévő lakásállománnyal kapcsolatos ügyekkel foglalkoztam, hiszen sokan szeretnének önkormányzati tulajdonú bérlakáshoz jutni, ugyanakkor a lehetőségeink korlátozottak. Nagyon nehéz és megrendítő sorsokkal találkoztam ennyi idő alatt is. Részt veszek a kerületi tervtanács ülésein, illetve az előző önkormányzati ciklusban elkezdett településfejlesztési stratégia kidolgozásának előkészítésében. Megteremtjük azokat a fórumokat, amelyeken keresztül az érintett lakossági és civil vélemények megismerhetők és beépíthetők a stratégiába. Berg Dániel alpolgármesterrel együttműködve hozzáláttunk a korszerű, elektronikus alapon működő önkormányzat megvalósításához, és zajlik a Széna tér felújításának és átalakításának projektje is.

Címlap