Az élhetőbb Budapestért

Címlap   |   2022, január 27 - 21:20Send by email

Másodszorra hirdet közösségi költségvetést a főváros.

Kiemelt jelentőségű programról van szó, amelyre 1 milliárd forintot különítettek el. A közéleti aktivitást, a közügyek, a szűkebb és tágabb lakókörnyezetünk iránti nagyobb felelősségvállalást azzal lehet leghatékonyabban ösztönözni, ha érdemben bevonják a városfejlesztés folyamatába a budapestieket, és partnernek tekintenek mindenkit, akinek érdemi, jó ötlete van arra, hogyan lehetne Budapestet élhetőbb várossá tenni.

Idén is három kategóriában várják az ötleteket JANUÁR 31-ig: Zöld Budapest, Esélyteremtő Budapest, Nyitott Budapest. Újdonság, hogy minden kategóriában be lehet nyújtani ötletet nagy, illetve kis projektre is: kategóriánként 200 millió forintból maximum 50 millió forint erejéig kis projekteket, míg a fennmaradó 133 millió forintból egy vagy két nagy projektet valósítanak majd meg.

Az ötleteket, beérkezésük után a főpolgármesteri hivatal dolgozói megvizsgálják, hogy megfelelnek-e a kiírás tartalmi és formai feltételeinek, végül ismét a budapestieké lesz a főszerep, hiszen először a közösségi költségvetés tanácsa keretében szűrhetik tovább az ötleteket, majd az így versenyben maradt ötletekre szavazhatnak. Mindeközben a Városháza dolgozik a tavalyi győztes projektek megvalósításán: van ezek között olyan, melynek keretében példamutató közvécéket helyeznek ki, felnőtt autisták számára építenek szabadidős és kulturális központot, vagy épp üresen álló lakásokat újítanak fel civilek közreműködésével hajléktalansággal küzdők számára.

A fővárosi közösségi költségvetés honlapja, amelyen minden információ részletesen szerepel: otlet.budapest.hu