Botlatókövet avattak Szerb Antalnak

Címlap   |   2020, január 28 - 11:47Send by email

Január 27-én, Szerb Antal halálának 75. évfordulóján botlatókövet helyeztek el egykori lakhelye elött.

Szinte teljesen megtelt Szerb Antal egykori Hűvösvölgyi úti lakhelyének kertje azokkal az emlékezőkkel, akik a kapu előtti botlatókő elhelyezésére, egyben a magyar irodalom egyik legkiválóbb alakja előtti tisztelgésre gyűltek össze.

Január 27. a holokauszt nemzetközi emléknapja. 1945-ben ezen a napon szabadították fel az auschwitzi haláltábort, és néhány száz kilométerrel távolabb ezen a napon ölték meg a magyar írót. Erre emlékeztette hallgatóságát Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) elnöke köszöntőjében.

A mártírhalált halt író alakját, „a boldog embert, aki Budán talált otthonra” Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere idézte fel. A polgármester kiemelte, hogy Szerb Antalnál kevesen ismerték és ismerik mélyebben a magyar kultúrát, mégis magyarok verték agyon Magyarországon. - Halálával mindannyian kevesebbek lettünk, hiszen nem olvashatjuk meg nem született műveit, nem tudhatjuk, mit alkotott volna, ha nem csak bő két évtizednyi munkával töltött idő, hanem békés közép- és időskor adatik neki. Az életét ugyan elvették, de szellemisége a mai napig velünk maradt olyan értékként, ami nélkül elképzelhetetlen a magyar kultúra– hangsúlyozta Őrsi Gergely.

Havasréti József irodalomtörténész, a Szerb Antal című monográfia szerzője az írót, mint magánembert, a Budán élő polgárt mutatta be, aki munkaszolgálatosként a visszatérésben még bízva amiatt aggódott, hogy az elvesztett Hűvösvölgyi lakás után hol fognak majd élni.

Szerb Antal gondolatait és szavait Bálint András színművész tolmácsolásában hallgathattuk meg, aki egy levélből olvasott fel részletet, amit a munkaszolgálatos Szerb Antal írt feleségének 1944 augusztusában.
Őrsi Gergely beszédének első és Bálint András megemlékezésének utolsó mondata ugyanaz az idézet volt, ami egyben a legismertebb Szerb Antal-regény, az Utas és holdvilág zárómondata is: "„Életben kell maradni.... És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami."


A megemlékezésen jelen volt Karácsony Gergely főpolgármester, Varga Előd Bendegúz, Berg Dániel és Kovács Márton alpolgármesterek, valamint a II. Kerületi Önkormányzat képviselő testületének több tagja is.