Búcsú egy kiváló embertől, kiváló orvostól

Március 31-én, életének 94. évében elhunyt dr. Etédy Emil orvos, háziorvos, akit 2002-ben II. Kerületért Emlékéremmel tüntettek ki. Születésétől fogva a II. kerületben élt. Tanulmányait a Margit körúti elemi iskolában kezdte, gimnáziumba a budapesti piaristákhoz járt. Orvosi diplomáját 1953 októberében vette át a Semmelweis Ignác Orvostudományi Egyetemen. 1957 januárjában pályázat útján nyerte el a II. kerületi körzeti orvosi állást Újlakon, onnan ment nyugdíjba. Munkáját mindig lelkiismeretesen, önzetlenül végezte, betegei éjjel-nappal, hétvégén és ünnepnapon is számíthattak rá. Mindig türelmes, szolgálatkész, rendkívül szerény és visszafogott volt, páciensei közé olyan családok is tartoztak, amelyekben három generációt gyógyított.
Sok-sok éve, egykori kollégája váratlan halála kapcsán elgondolkodva azt mondta: Sic itur ad astra! – Így megyünk a csillagokba. Most ő is oda indult.

                                                                               Dr. Etédy Emil (1927-2021)

A környékbeliek, volt páciensei így emlékeznek rá:
– Az Ürömi utcában lakott, ahol mi is, így sokszor egyszerűbb volt személyesen elszaladni hozzá, hogy jöjjön ki a nagymamámhoz, mint keresni egy telefonfülkét. Ő volt a háziorvosa a szüleimnek és nekem is. Jól ismerte a környéken élő családokat, tudta, ki hol lakik, hiszen ő maga is a saját körzetében élt. Jó kedélyű, közvetlen, klasszikus műveltséggel rendelkező ember és nagy lokálpatrióta volt. Már nyugdíjas korában, ha néha összefutottunk az utcán, a családot érintő kérdések után sokat mesélt a régi Újlakról és Óbudáról. Ha elém került egy-egy cikk a városrész történetéről, kinyomtatva bedobtam a postaládájába, és ezeket, ő – ahogy mondta – élvezettel olvasta. Utolsó éveiben is példát mutatott pácienseinek egészséges életmódjával: rendszeresen úszott a Lukácsban, ahová bérlete volt, és minden este sétált egy órát (Kemény Gábor).
– Mikor édesanyám 66 évesen rosszul lett, hasi panaszaival felhívtuk a saját orvosunkat, aki azt mondta, biztos valami nem megfelelőt evett. Mivel nem múlt a fájdalom, Etédy doktorhoz fordultunk, aki azonnal felismerte a bajt, és mentőt hívott. Híresen jó diagnoszta volt. Édesanyám fél évig lábadozott a perforált vakbélgyulladás után, végül 101 évesen halt meg. Mondhatjuk, hogy Etédy doktor úr mentette meg az életét (Langer Zsuzsa).
– Soha nem volt beteg. Télen-nyáron nyitott ablaknál rendelt, nyitott ajtóval. Egyszer nem álltam meg és megkérdeztem, Doktor úr, maga soha sem beteg? Visszakérdezett, milyen orvos lennék én, ha beteg lennék? Precíz időbeosztással élt, nagyon mértéktartó és udvarias ember volt (Wrchovszky Nóra).