2019. december 20.

Csak egy gyors puszi a parkolóban

Kulcsszavak Megosztás

Számos oktatási intézmény előtt ismert a jelenség, hogy a szülők közvetlenül az iskola kapujában szeretnék gyermekeiket kitenni az autóból.

 A kiszállás ugyanakkor nem mindig sikerül gördülékenyen. Nagy a táska, lóg a kabát, a csomagtartóban marad a tornazsák, vagy az uzsonnás dobozból kigurul az alma, amit a reggeli csúcsforgalomban kell megkeresni. A végén jöhet a búcsúpuszi. Mire szülő és gyermek rendezi sorait, addigra jelentős torlódás tud kialakulni az utcában. Morog, aki épp csak arra járt, duzzog a következő autós szülő, mert ő is a kapuban szeretné kitenni a gyereket, illetve morcos az is, aki egy kicsit odébb, biztonságosabb körülmények között köszönne el az ifjú családtagtól, de nem jut előrébb.
A II. kerületben az egyik ilyen jellemző helyszín az Áldás Utcai Általános Iskola előtti szakasz. Az önkormányzat a forgalmas kereszteződés mellett fekvő intézmény előtt olyan várakozóhelyeket alakíttat ki, amelyeket az autóval érkező szülők arra az időre vehetnek igénybe, amíg a gyermekük biztonságosan és másokat fel nem tartva ki tud szállni.


Az úgynevezett K+R (Kiss and Ride – azaz – Puszi és hajts tovább!) parkolók sok helyen beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A gyerekek közvetlenül az iskola oldalán szállhatnak ki, így még az úttesten sem kell átkelniük, és van idő a cókmók összeszedésére is. Aztán jöhet a puszi.
A várakozni tilos táblát egy kiegészítő jelzéssel látják el. Ez figyelmezteti az autóval érkezőket, hogy a helyeket kizárólag csak a gyerekek kiszállásának idejére lehet igénybe venni. Az új kialakítás 6-8 autó rövid idejű megállását teszi lehetővé.
Az iskola előtti járdára fél kerékkel lehet majd felállni, ezért a szegélykövet átépítik. Szélesebb lesz a forgalmi sáv, könnyebb és biztonságosabb lesz a közlekedés, miközben a járdafelületből is megmarad másfél méter, így a gyalogos közlekedés is biztosítva lesz.
Az Áldás iskola előtti járda mellett december elején kezdték meg a munkálatokat, a beruházás a tervek szerint a karácsonyi szünet ideje alatt elkészül. Addig a kivitelező úgy dolgozik, hogy az iskolába érkezés időszakában, 7 és 8 óra között a területen forgalmat akadályozó tevékenységet lehetőleg nem végez.

Címlap