2021. november 22.

Egyetlen szellemi olimpiai bajnokunkra emlékezünk

Kulcsszavak Megosztás

Halálának 60. évfordulóján emlékeztek volt lakóhelyénél dr. Mező Ferencre.

Patzauer Gábor, Pozsgai Zoltán, Őrsi Gergely, Győr Béla és Pozsgai Gyula

A Margit körút 50-52. szám alatti háznál tartottak megemlékezést egyetlen szellemi olimpiai bajnokunk, dr. Mező Ferenc sporttörténész, sportdiplomata, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke emléke előtt tisztelegve november 21-én.

Dr. Mező Ferenc

Az épület bejáratánál álló emléktáblánál koszorút helyezett el Őrsi Gergely polgármester, Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, valamint a volt olimpikon és tanár családja, köztük unokái, Pozsgai Zoltán, Pozsgai Gyula és Patzauer Gábor.

Dr. Mező Ferenc emléktáblája a Margit körút 50-52. szám alatti ház bejáratánál

A sportok iránt már gyermekként érdeklődött Mező Ferenc, azonban nem a sportpályákon aratott győzelmekkel, hanem az 1928-as amszterdami olimpián nyert szellemi olimpiai bajnokságot „Az olimpiai játékok története” című művével. Mivel nem volt az olimpiai csapat tagja, így a díjátadón nem vett részt, azonban 1936-ban, a berlini Olimpia alatt kitüntették a Német Olimpia Érdemjel II. osztályával, ezzel ő volt az egyetlen zsidó származású ember, aki elnyerte a magas német birodalmi kitüntetést.

Az egyetlen magyar szellemi olimpiai aranyérem

Az 1885-ben született Mező Ferenc az olimpiai mozgalom aktív résztvevője volt. 1932-ben főtitkára lett a Magyar Olimpiai Társaságnak, amelynek ekkor ügyvezetője Hajós Alfréd, elnöke pedig Klebelsberg Kuno volt. Ügyvezető-alelnökként soraiban tudta az 1974-ben megalakult Magyar Olimpiai Bizottság is, majd 1948-tól haláláig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként is dolgozott. Tanárként vidéken és fővárosi gimnáziumokban egyaránt oktatott, és dolgozott a közoktatási minisztérium munkatársaként is. Munkásságát hetvennél több sporttörténeti könyv és kiadvány őrzi.
Dr. Mező Ferenc 1961. november 21-én hunyt el.

Címlap