2022. június 20.

Elhunyt dr. Czaga Viktória, Klebelsberg Kuno-díjas helytörténész

Kulcsszavak Megosztás

Czaga Viktóriát a II. Kerület Önkormányzata saját halottjának tekinti.

– Meg merem kockáztatni, hogy ő volt Pesthidegkút történelmének legnagyobb ismerője. Három napja még a katonasírokról beszéltünk, és arról, hogyan jut el hozzá három könyv az irodámból, amit legutóbbi találkozásunkkor méretük miatt nem vitt magával, hogy ne kelljen cipelnie azokat. Nehezen hiszem el, hogy ezek a kötetek végül nem jutnak el hozzá – búcsúzott közösségi oldalán a helytörténésztől Őrsi Gergely polgármester.


– A tőle kapott ismeretek, az általa átadott tudás olyan érték, amely formálta és építette is közösségünket. A térképekből kiolvasott családtörténetek, minden általa feltárt és gondosan végig kutatott életút segített megérteni múltunkat, segített feldolgozni traumáinkat, és segített összetartó közösséget építeni.
Benne megtestesült az az erő, ami felejtés, a legpusztítóbb erő ellen hat. Nem engedte, hogy felejtsünk, nem engedte, hogy ne tanuljunk a múlt döntéseiből, történéseiből, és legfőképp nem engedte a múltban elkövetett hibák megismétlődését.
„Abbahagyni nem, csak folytatni lehet” – ezzel zárta dr. Czaga Viktória a Wippner család történetéről szóló írását a Budai Polgárban. Mégis betölthetetlen űr marad utána, olyan hiány, amire nem készültünk, amibe belegondolni se mertünk.
Most búcsúzunk, de a tőle kapott emlékeket megőrizzük, és ragaszkodunk minden általa mesélt és feltárt történethez.

Isten nyugosztalja, Viktóra!

Dr. Czaga Viktóriát II. kerület önkormányzata saját halottjának tekinti.

Címlap