Emberpróbáló időszakban jól vizsgáztunk

Címlap   |   2020, július 18 - 15:50Send by email

Július 8-án ülést tartott a II. Kerületi Önkormányzat Idősügyi Tanácsa, hogy a résztvevők megosszák egymással a veszélyhelyzeti időszak idősellátásához kapcsolódó tapasztalatait.

Az ülésen a gondozási központok és nyugdíjasklubok vezetői, a Család- és Gyermekjóléti Központ, a Humánszolgáltatási Igazgatóság munkatársai mellett részt vett Vargáné Luketics Gabriella, az igazgatóság vezetője, dr. Polák László, az önkormányzat egészségügyi szolgálatának főigazgatója, valamint dr. Füzi Rita, a Fővárosi Kormányhivatal II. Kerületi Népegészségügyi Osztályának munkatársa.

Fejlődő digitalizáció, erősödő szolidaritás
Őrsi Gergely polgármester köszönetet mondott a megjelentek áldozatos, sőt, sokszor emberfeletti munkájáért, amit a járványhelyzet idején a kerületben élő idősek érdekében és védelmében végeztek. A visszajelzések pozitívak voltak, a segítségnyújtás sikeres volt. Fontos kérdés azonban, hogy azok számára, akik nem használnak internetet, hogyan lehetne minél gyorsabban a legfrissebb információkat eljuttatni. Ebben a polgármester a civil szervezetek mellett a szociális ágazat munkatársaira is számít. A veszélyhelyzet pozitív hozadékának a digitalizáció fejlődése mellett az egymás iránti szolidaritás erősödését nevezte, és arra is emlékeztetett, hogy a II. kerületben tíz nappal meghosszabbították a hetven év felettiek támogatását, így június 30-ig segítettek a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában és a meleg étel házhoz szállításában.
Őrsi Gergely reményét fejezte ki, hogy a járvány miatt elmaradt programokat pótolni lehet majd, és talán az idősek világnapja alkalmából megrendezendő hagyományos hajókirándulásról sem kell lemondani, ha ezt az akkori járványügyi helyzet és a biztonsági előírások is lehetővé teszik.

Az idősellátás tapasztalatai
Az ülés első részében az intézmény- és klubvezetők számoltak be tapasztalataikról. Általánosságban elmondható, hogy bár a személyes kontaktust mindenhol kerülni kellett, a tagok online és telefonon kapcsolatban maradtak egymással. A nyugdíjasklubok szüneteltették programjaikat és minden megjelent vezető arról számolt be, hogy a nehézségek mellett jóleső volt látni, ahogyan a tagok egymás felé fordultak, érdeklődtek egymás iránt. A klubok egyelőre nem, vagy csak nagy óvatossággal szerveznek – főleg szabadtéri – programokat.
Az Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthona (ÉNO) már március 20-tól elkezdett maszkokat varrni, a mintegy ezer darabot ellátottjaikon kívül hajléktalanoknak, mozgáskorlátozottaknak, illetve szociális intézményeknek adományozták. A II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ a veszélyhelyzet kihirdetésekor kibővítette nyitva tartását, ügyeleti rendszert vezetett be, szolgáltatásait igyekezett az online térben biztosítani. Három családnál a megfelelő eszköz hiánya miatt a gyerekek nem tudtak részt venni a digitális oktatásban, számukra laptopokat biztosítottak.
Legnehezebb helyzetben az I. Számú Gondozási Központ volt, mert ez az intézmény rendelkezik bentlakásos részleggel. Bednárik Mónika intézményvezető emberpróbálónak nevezte az időszakot, elsősorban az állandóan változó rendelkezések miatt, szerencsére azonban megbetegedés nem történt. Ő is, ahogy a többi intézmény vezetője is, a legsúlyosabbnak a járvány kezdeti időszakára jellemző védőfelszerelés-hiányt nevezte, ami szerencsére az önkormányzat jóvoltából, illetve többek között az ÉNO maszkjainak köszönhetően idővel megoldódott. Minden intézménynek sikerült megszervezni a szolgáltatások – ételkihordás, bevásárlás, házi segítségnyújtás – ellátását, amihez többen külső segítséget is kaptak.

A járványügyi készültség továbbra is fennáll
Nagy munka hárult – és hárul a mai napig – a népegészségügyi osztályra, amely a jogszabályok értelmezésén és a járványügyi határozatok kiállításán túl segítette az egészségügyi és oktatási-nevelési intézmények, a ki- és beutazók, valamint a betegek és hozzátartozóik informálását.
Nem kevésbé nehéz helyzetben kellett helyt állnia a II. Kerületi Egészségügyi Szolgálat munkatársainak. Az ellátás rendjére vonatkozó előírások március 16. óta folyamatosan változtak, és még ma is csak lázmérés, fertőtlenítés és egy – akár a helyszínen, akár előre letöltött és kinyomtatott – járványügyi kérdőív kitöltését követően léphetnek be a rendelőintézetbe azok, akik előzetesen időpontot kértek. A főigazgató hangsúlyozta, hogy mivel a járványügyi készültség továbbra is fennáll, mindenképpen meg kell előzni, hogy az intézetben fertőzési góc alakuljon ki, ezért nem engedik, hogy egy időben nagyszámú beteg tartózkodjon az épületben. Ezek az intézkedések szeptember 30-ig vannak érvényben.


Elmaradó, megmaradó programok

Az ülés második részében a tanács a 2020-ra tervezett programokat tekintette át, amelyek közül a tavasziak elmaradtak, és az őszre tervezettek közül sem lehet mindent megtartani. Újdonság lenne a Fillér kerti esték elnevezésű beszélgetős műsor a Fillér utcai gondozási központ kertjében, ennek szervezése még folyamatban van. A receptklub, táncklub, filmklub, valamint az egészségügyi előadások egyelőre szünetelnek, a Ki nyer ma a Marczibányin? című játékot talán ősztől lehet folytatni, ősszel rendeznék meg a Kortalanul kreatív képzőművészeti kiállítást, és augusztus végétől, szeptembertől a kultúrtörténeti sétákat is szeretnék megtartani.
Harmati Balázs, a II. Kerületi Sport- és Szabadidősport Nonprofit Kft. szervezési vezetője úgy igyekezett az idősek otthoni testmozgását segíteni, hogy kiválogatta és elküldte az ebben a témában legjobb videókat az Idősügyi Tanács munkatársának, aki továbbította a szervezeteknek, és így az érintetteknek. Egyelőre még csak a szabadtéri mozgást javasolta. Mint mondta a kültéri eszközökön érdemes kesztyűt használni, illetve a sportparkokban is megtartani a biztonságos távolságot. Azt is elmondta, hogy az első, időseknek szóló sportprogram a tervek szerint szeptember 9-én, a Klebelsberg Kultúrkúriában megrendezendő pétanque-bajnokság lesz.