augusztus 11. csütörtök, Zsuzsanna, Tiborc

Fejlesztések a hármashatárhegyi repülőtéren

Címlap   |   2022, július 29 - 12:51Send by email

Emlékhely és kiállítótér épül a hidegkúti repülőtéren, de további fejlesztéseket is terveznek.

A Hármashatárhegyi Sportrepülőtéren tett látogatást július 27-én Őrsi Gergely polgármester, akit a tavaly 100 esztendős Műegyetemi Sportrepülő Egyesület képviseletében Czitán Dániel elnök, Bukovenszki Emőke és Korom Gábor elnökségi tagok kalauzoltak körbe és mutatták be a repülőtér fejlesztési elképzeléseit.

A repülőtér bejárásán nemcsak a hangárt és az oktatóbázis alapját jelentő repülőgépeket tekintették meg, hanem azt az épületet is, amely egyben a terület megújulásának első, de annál fontosabb lépését jelenti. Az egyesület egy régi, könnyűszerkezetes építményt újít fel és alakít át többcélú helyiséggé.

A kis házban nemcsak közösségi és oktatási programok kapnak majd helyet, hanem egyben emlékhelyként és kiállítótérként is üzemel majd. Az épület így repüléstörténeti hagyományok őrhelyeként is szolgálhat. A beruházást a II. Kerületi Önkormányzat 8 millió forinttal támogatja.

A patinás egyesület vezetőségi tagjai vázolták a jövőre vonatkozó terveket is, amely további épület felújítását és hasznosítását jelenti, de az elképzelések között szerepel energetikai fejlesztés és egy játszótér felépítése is. Az egyesület célja az épületek szebbé tételén túl, hogy a helyi közösséget minél jobban bevonják a repülőtér életébe. Ennek része az is, hogy a II. Kerületi Önkormányzattal még szorosabbra fűzzék az együttműködést.