Felavatták a Solt Ottilia tér utcanévtábláját

Kulcsszavak Megosztás

Február elsejétől Solt Ottilia szociológus nevét viseli a Frankel Leó út és a Harcsa utca ölelésében található kis tér.

A közterület annak a kezdeményezésnek köszönheti nevét, amelyet a tavalyi nőnap alkalmából a II. Kerületi Önkormányzat hirdetett azzal a céllal, hogy növelje kerületünkben a híres nőkről elnevezett utcák, terek számát. A négy, addig névtelen közterület elnevezésére közel ezer javaslat érkezett, ezek között szerepelt Solt Ottilia is, aki a közeli Komjádi Béla utcában élt.

Az utcanévtábla ünnepélyes leleplezését február elsején, Solt Ottilia halálának 25. évfordulóján tartották. Az egybegyűlteket az esemény moderátora, Cserna Antal színművész köszöntötte, majd Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere mondta el ünnepi beszédét. Első szavaival a tavalyi nőnapi kezdeményezést ismertette.

– Solt Ottiliáról ezt a teret a budaiak nevezték el. Ők döntöttek, büszkén vállalva a Komjádi Béla utcából az országot keresztbe-kasul bejáró szociológus örökségét – hangsúlyozta. – Solt Ottilia budai szociológus volt, aki tekintetét Budáról az ország legnehezebb sorsú szegletei felé fordította. Őszintén hitt az egységes, egyetlen Magyarországban, ahol mindenkit ugyanazok a jogok és lehetőségek illetnek meg. Tudta, szabadság és szolidaritás csak együtt válhatnak valóra. Tudta, nincs igazi szabadság akkor, ha hidegtől remegünk otthonunk falai között, nincs szabadság akkor, ha korgó gyomorral térünk nyugovóra. De azt is tudta, nincs emberhez méltó élet akkor, ha minden mozdulatunkat figyelik, ha a hatalom kimondatlan parancsszava szerint kell élnünk mindennapjainkat. A szabadság és szolidaritás megbonthatatlan egységében hitt. Solt Ottilia korában még álmodni sem lehetett róla, hogy valaha megkérdezik majd egy városrész lakóit, kiről szeretnének elnevezni egy közteret. De abban biztos vagyok, nagyon is kedvére valónak találta volna ezt a helyi, demokratikus döntéshozatalt, még ha ezt a mai ünnepséget valószínűleg túlzónak is tartotta volna – fűzte hozzá Őrsi Gergely. – Mi, budaiak, ma egy apró téren, hatalmas lépést teszünk azért, hogy öröksége a nemzeti emlékezet részévé váljon. De egyetlen hatalmas lépés sosem elég. Akkor nőhetünk fel életművéhez, ha minden egyes nap teszünk szabadságunkért és szolidaritásunkért. Magunkért, gyermekeinkért és a közös jövőnkért.

Hodosán Róza korábbi országgyűlési képviselőt baráti szálak fűzték a szociológushoz, mindketten meghatározó tagjai voltak a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzéknek. Személyes hangú megemlékezésében felidézte a harcostárs és igaz barát törékeny alakját és mindazt, ami a közeli Komjádi Béla utca 3 szám alatt történt.
– Morális tartásoddal, bátorságoddal, tetteid megkérdőjelezhetetlenségével egy országnak adtál példát valódi ellenzéki magatartásból, hazaszeretetből – mondta Hodosán Róza, majd méltatta Solt Ottilia rendszerváltás időszakában játszott megkerülhetetlen szerepét és a szegényekért, a szegénység felszámolásáért folytatott küzdelmét.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes szintén elismerő szavakkal emlékezett a szociológus és politikus végezte munkára, az önként vállalt feladatokra, segítségnyújtásra.
– A mélyszegénység nem múlt el – figyelmeztetett –, régi és új egyenlőtlenségek állnak fenn. Ezekről nyíltan kell beszélni, ez maga a megemlékezés.

Kőszeg Ferenc, bár jelen volt az ünnepségen, szavait, amelyeket Feketében című kötetében írt le, Nagy Zsolt színművész tolmácsolta, majd egy régi hangfelvétel segítségével Solt Ottilia hangját és gondolatait is meghallgathatták a megemlékezők.

A Solt Ottilia tér utcanévtábláját Gy. Németh Erzsébet, Hodosán Róza és Őrsi Gergely közösen leplezte le. Az ünnepség elején és zárásaként Rostás Mónika és Rostás Csaba zeneművész adott rövid koncertet. Az eseményen részt vettek a névadó rokonai, barátai, tisztelői, pályatársai, köztük az egykori demokratikus ellenzék számos képviselője, az önkormányzat képviselő-testületének tagjai, valamint a négy alpolgármester, Varga Előd Bendegúz, Berg Dániel, Kovács Márton és Szabó Gyula.


SOLT OTTILIA (1944–1997) az ELTE magyar–filozófia szakán szerzett diplomát 1967-ben.  Szociológusként először a Gazdaságkutató Intézetben, majd a Fővárosi Pedagógiai Intézetben dolgozott, miközben kutatásokat is végzett az MTA Szociológiai és Közgazdaságtudományi Kutatóintézete számára. Miután aláírta a Charta ’77-tel szolidaritást vállaló nyilatkozatot, állásából elbocsátották. Ezt követően tanárként és könyvtárosként dolgozott.
Az 1970-es években a magyarországi társadalom legszegényebb rétegeinek életkörülményeit kezdte vizsgálni, s ennek nyomán 1979-ben létrehozta a Szegényeket Támogató Alapot (SZETA). Ugyanebben az időben kezdte szerkeszteni a Beszélő című illegális ellenzéki lapot. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának ügyvivője lett, majd alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének. 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő volt, majd főiskolai tanárként leendő szociális munkások képzésével foglalkozott.
1993. április 4-én súlyos autóbalesetet szenvedett, amelyben 15 éves fia életét vesztette, ő pedig olyan súlyos sérülésekkel élte csak túl, amelyekből soha nem épült fel teljesen. Élete utolsó éveiben a Wesley János Lelkészképző Főiskola szociális munkás szakának beindításával és szellemi arculatának megformálásával új, intézményes keretet teremtett a SZETA hagyományainak folytatásához. Hosszan tartó súlyos betegség után, 1997. február 1-jén hunyt el.

Címlap