Felújított önkormányzati lakások az egészségügyben dolgozóknak

Címlap   |   2020, április 16 - 14:48Send by email

Lakhatással támogatja a koronavírus idején a II. kerületi egészségügyi ellátásban dolgozókat az önkormányzat.

 A felújított és bebútorozott kisebb méretű lakásokat a járványhelyzet végéig vehetik igénybe a Kapás utcai rendelő, vagy a kerületünkben működő kórházak munkatársai.

A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel az önkormányzat március 19-én felfüggesztette a szociálisbérlakás-pályázatot annak érdekében, hogy a részvétel lehetőségét a járvány megszűnését követően az érdeklődők számára egyenlő mértékben biztosítsák. A veszélyhelyzetben a lakások megtekintése, illetve a kérelem benyújtásához szükséges dokumentumok beszerzése egyaránt akadályokba ütközött.

A szociálisbérlakás-pályázat újbóli meghirdetéséig az üresen álló lakásokat a II. kerület a koronavírus elleni küzdelemben résztvevők rendelkezésére bocsátotta. A járványügyi helyzet a II. kerületben is fokozott figyelmet követel mind egymás között, mind pedig az önkormányzat részéről a gondoskodásra szorulók irányába. Az idősek ellátása és támogatása mellett ugyanakkor az egészségügyben dolgozók felbecsülhetetlenül fontos munkájának megsegítésére is hangsúlyt fektetnek.
Az egészségügyi krízisre és a veszélyhelyzetre tekintettel Őrsi Gergely polgármester kezdeményezésére az önkormányzat a II. kerületieket ellátó egészségügyi intézményekben dolgozók részére biztosít lakásokat.
Kerületünk ezáltal is szeretné támogatni azokat, akik az egészségügy frontvonalában küzdenek a világjárvány megfékezéséért városrészünkben. Számos kórházi, vagy rendelőintézeti dolgozónak jelenthet könnyebbséget, ha a járvány idején nem kell rendszeresen ingázni a munkahelyre a fertőzésveszélyben, így egyrészt gyorsabban rendelkezésre állhatnak a kollégák, másrészt csökken annak a kockázata, hogy valaki közülük esetlegesen elkapja a vírust és kiesik a nélkülözhetetlen munkából.

Az önkormányzat a lakhatás biztosítása érdekében ideiglenesen felfüggesztette szociálisbérlakás-pályázatát, és több egy-, illetve kétszobás lakást egészségügyi dolgozók rendelkezésére bocsátott. A bérlakásokat a veszélyhelyzet fennállásáig, de legkésőbb a bérbeadástól számított 90 napig használhatják a kerületünkben működő egészségügyi intézményekben dolgozó orvosok, asszisztensek, nővérek, ápolók.
Őrsi Gergely polgármester a kerületben működő egészségügyi intézmények vezetőivel egyeztetett arról, hogy a helyi kórházakból, valamint a Kapás utcai rendelőből ki vehesse igénybe a felújított és vállalati adományból bebútorozott lakásokat.