Fenntarthatóság és zöld környezet

Kulcsszavak Megosztás
Send by email

Január 16-án adták át a II. kerület új, száz férőhelyes óvodáját, mely a Kadarka és a Szabadság utca sarkán álló önkormányzati telken épült fel.

Az ünnepi eseményen köszöntőt mondott Őrsi Gergely II. kerületi polgármester és Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és III. kerület országgyűlési képviselője, megjelent az eseményen Berg Dániel, Szabó Gyula és Varga Előd Bendegúz alpolgármester, a képviselő-testület tagjai, a kerületi kulturális és oktatási intézmények vezetői, a helyi egyházak képviselői, az épület tervezői és kivitelezői, valamint a polgármesteri hivatal munkatársai is.

Őrsi Gergely külön köszöntötte az óvodába járó gyerekeket, akiknek az intézmény épült, és akik ugyan nem voltak jelen az ünnepségen – az átadás ideje alatt a csoportszobákban voltak –, de már birtokba vehették az új óvodát.
– Kisgyermekes édesapaként én is tudom, hogy nincs annál fontosabb, mint hogy egy óvoda, bölcsőde úgy működjön, hogy mi szülők nyugodtan dolgozhassunk, tudván, hogy gyermekeink a lehető legjobb ellátást kapják és biztonságban vannak. Az önkormányzat 400 milliós támogatásával épült Kadarka Utcai Óvoda ilyen hely, de emellett különleges és példaértékű, hiszen az inkluzív nevelési módszert alkalmazva kiemelt figyelmet fordít a sajátos nevelési igényű gyermekekre. Az önkormányzat biztosítja az ehhez szükséges keretrendszert, a szakemberek pedig a működtetéshez és a neveléshez szükséges feltételeket; ez a modell példaértékű – tette hozzá.
Megemlítette, az óvoda még azért is különleges, mert kiemelten figyel arra, hogy a XXI. században fenntartható módon működjön. Ez nemcsak a költségeket csökkenti, hanem példát is mutat az ide járó gyerekeknek, hogy környezetünk megóvása kiemelten fontos.
Varga Mihály pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő kiemelte: Pesthidegkút egyik legrégebbi óvodaépületének kiváltását tette lehetővé az a 400 millió forintos uniós forrás, amellyel a kormány a II. Kerületi Önkormányzatot támogatta. Elmondta: a II. kerület és Pesthidegkút a fővárosnak egy megújuló, megerősödő része, ahol a fiatalok aránya jelentős.
– A kormány továbbra is fontos célkitűzésének tartja a helyi kezdeményezések támogatását, a II. kerületben a közös célok érdekében mindig is közösen tudtunk fejlesztéseket megvalósítani. A most elkészült óvoda modern, tágas és otthonos környezetet teremt a gyermekek számára – emelte ki.
Az óvodásokat Őrsi Gergely polgármester és Varga Mihály miniszter is játékokkal ajándékozta meg, amelyeket Sándorfi Lászlóné intézményvezetőnek adtak át, aki a polgármestertől megkapta az óvoda jelképes kulcsát is.


Az új óvoda építését még az előző önkormányzati ciklusban kezdték meg, az épületben megújulóenergia- és csapadékvíz-hasznosítás valósul meg, hasznos alapterülete 1167 négyzetméter. A négy világos csoportszobában száz II. kerületi kisgyereknek jut hely. A magas szakmai színvonalon megtervezett és kivitelezett épületben részleges pince, földszint és emelet van, ez utóbbi szinten helyezkednek el a vezetői, a szülői és a fejlesztőszobák, emellett van egy közösségi tér is, amely a fölszinti tornaterem felett helyezkedik el. Az óvoda telke a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont, valamint a nemrég megnyitott uszoda területével határos, így a kicsik nemcsak az uszodát látogathatják majd könnyebben, de – a Hidegkúti úti óvoda átköltözésével – már jó levegőn élvezhetik az udvaron elhelyezett játszószereket. A beruházás költségeinek ötven százalékát a II. Kerületi Önkormányzat saját forrásból biztosította, a fennmaradó részt az európai uniós Széchenyi 2020 fejlesztési program VEKOP pályázati keretéből finanszírozták.

Címlap