Fogadj örökbe egy közterületet!

Címlap   |   2023, augusztus 7 - 09:50Send by email

Augusztus 18-ig még lehet jelentkezni az önkormányzat pályázatára.


A II. kerületi közterületek örökbefogadását célzó pályázatra a társasházakon kívül a II. kerületben működő, a környezetüket szerető és azért tenni akaró helyi társadalmi szervezetek (egyházak és civil szervezetek), valamint magánszemélyek is jelentkezhetnek. A támogatás a II. kerülethez tartozó közterület rendbetételére és megtisztítására, ezen belül parképítési feladatok elvégzésére, növényültetésre, talajjavításra (indokolt esetben talajcserére) használható fel.

Pályázni kizárólag 2023. DECEMBER 31-ig megvalósuló programmal lehet.


A társasházak közös képviselői egyedül is pályázhatnak, a társasház közgyűlésének erről szóló felhatalmazását legkésőbb 2024. április 30-ig be kell szerezniük.


Jelentkezési határidő: 2023. MÁRCIUS 27. – AUGUSZTUS 18. között (postára adás dátuma).


A támogatás mértékének felső határa bruttó 400 ezer Ft, a pályázati támogatás maximuma pedig a teljes költségvetés 70%-a lehet. A benyújtott pályázatokat folyamatosan, beérkezési sorrendben bírálja el a Településüzemeltetési, Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság.
A pályázat részleteiről a masodikkerulet.hu/palyazatok címen tájékozódhatnak.