2023. február 06.

Forgalmi rendről egyeztettek

Kulcsszavak Megosztás

Lakossági egyeztetést tartottak a Széher út és környékének forgalmi rendjéről.


Számos közösségi egyeztetés után a környéken élők kezdeményezésére a 2022 szeptemberében bevezetett új forgalmi renddel kapcsolatos lakossági észrevételeket összegezték a január végi fórumon.

A Hűvösvölgyi út–Lipótmezei út–Széher út–Bognár utca által határolt területen tavaly ősszel bevezetett új forgalmi rendről tartottak lakossági fórumot január 30-án a Tárogató útnál. A terület – főleg az agglomerációból érkező – átmenő forgalmának csökkentése érdekében tett intézkedések mellett akkor azt hangsúlyozták a II. kerület részéről, hogy nyomon követik a forgalom alakulását, és ha szükség lesz rá, felülvizsgálják a lakossági egyeztetések során kialakított közlekedési rendet és kisebb módosításokat is elvégeznek.

Az elmúlt hónapok során számos pozitív és negatív visszajelzés is érkezett az önkormányzathoz. A közösségi egyeztetésen Őrsi Gergely ezek között említette, hogy szeptember óta a Hűvösvölgyi úti dugókat elkerülő autóforgalom csökkent, a buszok jobban elférnek, kevesebb a dudálás és a konfliktus, a területen rendszeres a városrendészeti ellenőrzés, és hasznos fejlesztés volt a K+R parkoló is a Budenz iskolánál. A lakossági bejelentések és az egyeztető fórumon elhangzottak alapján az ott lakók arra panaszkodtak, hogy egyes útszakaszok egyirányúsítása miatt kerülőre kényszerülnek. Meglátásuk szerint nagy forgalmat generálnak a Tárogató út–Budenz út találkozásánál álló épületben működő oktatási intézmények, és sokan kérték azt is, hogy vizsgálják meg, egyes utcákra kiadható-e behajtási engedély a helyieknek, tovább csökkentve az átmenő forgalmat. Kérték azt is, hogy a Budenz út–Széher út–Bognár utca csomópontban körbe lehessen kerülni a teret autóval. A polgármester elmondta, hogy a lakossági felvetéseket megvizsgálják, továbbá annak lehetőségét is, hogy a Budenz útról a Tárogató útra – a forgalmas Hűvösvölgyi út kihagyásával – közvetlenül is be lehessen kanyarodni, noha ez költséges megoldás és kisajátítással jár, mert a helyiek közlekedését megkönnyítő kanyarodósáv kialakításához magánterületet is érinteni kell.

A polgármester többek között arra is felhívta a figyelmet, meg fogják vizsgálni annak lehetőségét, hogy a beláthatóság növelése érdekében forgalmi tükröket helyezzenek ki a Kuruc és a Furulya utcánál, forgalomcsillapító beavatkozásokat végezzenek a Tárogató úton és a Széher úton, mert a lecsökkent forgalom miatt nőtt az arra autózók tempója, valamint hogy egyes útszakaszokra csak az ott lakók hajthassanak be. Kiemelt kereszteződésekkel a Kuruc utcában és a Bölöni György utcában is csillapítanák a forgalmat, a Széher út alsó szakaszán pedig várhatóan tavasszal elvégzik a járdaszélesítést a biztonságosabb gyalogosközlekedés érdekében.

A lakossági egyeztetésen tett javaslatok alapján az önkormányzat felkéri a tervezőket, hogy készítsenek újabb és több változatot a forgalomtechnikai tervekre, amelyeket ismét bemutatnak majd a lakóknak. Erről bővebb információ a Budai Polgárban és az önkormányzat Facebook-oldalán lesz majd elérhető. Az eseményen részt vett többek között Varga Előd Bendegúz alpolgármester, Kiss Roland önkormányzati képviselő, valamint a polgármesteri hivatal szakértői is.

Címlap