2021. szeptember 19.

Hajrá Hidegkút!

Kulcsszavak Megosztás

Egyedülálló sportsikert tudhat magáénak a Hidegkút SC U18-as futsalcsapata: korosztályukban országos bajnokok lettek.

- Ennek a csapatnak az az igazi különlegessége, és abban rejlik az ereje, hogy a fiúk – egy-két kivételtől eltekintve – hatéves koruk óta játszanak együtt, és nyolcadikig mindannyian a Klebelsberg Kunó Általános Iskola és Gimnázium diákjai voltak – nyilatkozta érdeklődésünkre Rósa Viktor, aki a kezdetektől a csapat edzője, egyben a Klebelsberg iskola igazgatója és földrajz-testnevelés szakos tanára. – A Hidegkút SC egy kifejezetten tömegsportra építő klub, amely nem élsportolókat kíván nevelni, hanem olyan srácokat, akik nagypapa korukban is szívesen rúgják majd a bőrt. Ez a csapat rendkívül szerencsésen jött össze, nagyon büszke vagyok az eredményükre!
Őrsi Gergely polgármester és a sportért is felelős alpolgármester, Varga Előd Bendegúz személyesen is gratulált a fiúknak, akik a szép eredményért egy trófeát és egy-egy oklevelet vehettek át a polgármesteri hivatalban rendezett kis ünnepségen. Őrsi Gergely a II. kerület kiemelkedő sportteljesítményének nevezte a nyugati csoportban elért első helyezést és reményét fejezte ki, hogy a sportolók a későbbiekben is hasonló sikereket fognak elérni.

Címlap