2021. június 15.

Hej élet, Karantélet…

Kulcsszavak Megosztás

Karantélet címmel hirdetett alkotói pályázatot 12 és 18 év közötti fiataloknak a II. Kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, amelynek díjátadó ünnepségére június 12-én az Átriumban került sor.

A három kategóriában kiírt pályázatra egy híján ötven pályamű érkezett. Az irodalmi, képzőművészeti és audiovizuális alkotásokat külön három-három fős zsűri értékelte, amelynek tagjai között a szakemberek mellett egy-egy diák is helyet kapott, hogy a tizenévesek szempontjait is figyelembe véve állíthassák fel a végső sorrendet.

A díjazottakat és a vendégeket Papp Krisztina, a központ vezetője köszöntötte, majd átadta a szót Őrsi Gergely polgármesternek, aki külön örömnek nevezte, hogy hosszú idő után sokan most először vannak újra színházban.
- Az elmúlt tizenöt hónap számtalan nehézséget, új helyzetet, váratlan fordulatot tartogatott minden korosztály számára – emelte ki a polgármester. - A járvány nemcsak a szervezetünket, de a lelkünket is megviselte, és ezeket a hatásokat – a pandémia idejére a négy fal közé, illetve a digitális világba költözött – művészet, kultúra és közösségi élet segítségével tudjuk enyhíteni.

Őrsi Gergely hangsúlyozta, hogy szükség van az elmúlt időszak feldolgozására, amit minden család, minden ember máshogy élt meg. A Karentélet pályázat lehetővé tette, hogy a fiatalok elmondhassák tapasztalásaikat, gondolataikat és érzéseiket – az idősebb generáció pedig megérthesse ezeket.
A pályázat terve a II. Kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ két munkatársa, Csapláros Niki és Kovács Anett fejéből pattant ki. Az iskolai szociális segítőként dolgozó ötletgazdák elmondták, hogy a felhívással segítséget kívántak nyújtani változások feldolgozásában, ami a mentális egészség megőrzése szempontjából is fontos. Hittek, hisznek a kreatív önkifejezés felszabadító erejében és kíváncsiak voltak, hogy a kerületi diákok miként élték meg a bezárkózás heteit, hónapjait, mit adott nekik ez az időszak, mit tanultak, miben változtattak a megélt élmények hatására. Köszönetüket fejezték ki az indulóknak a bátorságukért és őszinteségükért, amivel bepillantást engedtek belső világukba.

A pályázat alkotásait a Mechwart ligetben, a szökőkút körüli pergolára függesztették ki, ahol június végéig lehet megtekinteni, illetve elolvasni a műveket, ezután pedig a Lupa Beach-en lesznek időlegesen kiállítva a II. kerületi fiatal alkotók munkái.


A Karantélet alkotói pályázat nyertesei:

Irodalmi kategória:
I. helyezett: Rédei Nóra Borbála: Jelenem és jövőm
II. helyezett: Kubina Zita: Ébredés

III. helyezett: Madaras Dorottya: Sejzevíz titka

Különdíjat Tajti Gerda Covidka Magyarországon és Pigniczky-Tóth Emma Online tanítás című művei kaptak.

Képzőművészeti kategória:
I. helyezett: Deák Vera Lili: Menekülés a tájakba

II. helyezett: Gidófalvy Ida: A vágy
III. helyezett: Jenei Csilla: Mai világ

Különdíjat Szontagh Julianna Amikor szobámba zárva vágyom valami másra, Szabó Karola Unatkozom, Rácz Zsófia és Toldy-Schedel Emma ON-OFF, Tamás Franciska Covid-buborék, valamint Takács Ada Maszk kapható című alkotásai kaptak.

Audiovizuális kategória:

I. helyezett: Kemény Csongor: Reggelek

II. helyezett: Záng Miksa, Kulcsár Olivér, Major-Sasvári Bence: Online oktatás

III. helyezett: Szalay Kornél: Mit tanultam a karantén alatt?

Különdíjat Reményi Erzsébet Anna Szabadság karantén idején című fotója kapott. Az ötletgazdák különdíját a Karantélet című dal szerzői, Dudás-Kass Kincső Kinga, Marosfői Lili Krisztina, Döbrössy Éva Mária, Homoki Melinda Rita és Kubinyi Borbála Zsuzsanna vehették át.

A pályázat támogatói: Pagony Kiadó, Bringóhintó, Tortavár Cukrászda, MAHART PassNave Személyhajózási Kft., Bamba Marha Burger, Haris Park, Nemo Fish&Chips&Salad, Sütit akarok! Cukrászda, POKET, Hosszúlépés. Járunk?, Móra Könyvkiadó, UrbanGo városi szabadulószoba, Lupa Beach, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Átrium, VAN design clothing, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ,Anna Papír-Írószer Nyomtatvány Bolt, Budakeszi Vadaspark

Címlap