2020. január 13.

Innovatív közösségi terek

Kulcsszavak Megosztás

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap pályázatán indul a II. kerület a képviselő-testület decemberi döntése nyomán.

A projekt hozzájárul ahhoz, hogy a városrészünk kulturális életét meghatározó Klebelsberg Kultúrkúria, illetve a Marczibányi Téri Művelődési Központ és intézményei mellett a kerületi játszóterek és óvodák is számos lehetőséget nyújtsanak a további fejlesztésekhez és a jövő nemzedék neveléséhez. A tervek szerint az önkormányzat az innovatív megoldásokat kihasználva a kulturális projektek folytatásaként a II. kerületi játszótereket fejlesztené a kor igényeinek megfelelően. Egy sikeres pályázat segítségével úgy alakítanák át a játszótereket, hogy azok a gyerekek és a kísérőik számára az aktív közösségi tér szerepét is betölthessék. A cél, hogy a játszótereken a kisgyermekeknek oktatóanyagok, készségfejlesztő játékok, a szülőknek pedig smart applikációk álljanak rendelkezésükre.

Berg Dániel, a javaslat előterjesztője képviselői kérdésre válaszolva elmondta: az európai uniós programmal egyrészt a kerületi játszóterek fejlesztése valósulna meg a környezettudatosság jegyében. A koncepció második részeként kulturális közösségi teret hoznának létre Pesthidegkúton a volt Községház és a volt óvoda épületénél, harmadik elemeként pedig a Marczibányi Téri Művelődési Központ klubtermét fejlesztenék digitális és okostechnológiákkal.
A program technológiai és innovatív fejlesztésében részt vesz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Innovációs Laborja, a gyermekbarát program kidolgozásában pedig az összművészeti személyiségfejlesztéssel és a művészetpedagógiával foglalkozó Blum Program civil szervezet nyújt szakmai segítséget.
A fejlesztéseknél a megújuló energia használata elsőbbséget élvezne, amihez kapcsolódva elektromos járművek számára alakítanának ki töltési pontot a fejlesztések környezetében. A beruházás teljesen karbonsemleges építési technológiákkal és építészeti megoldásokkal valósulhat meg. A képviselő-testület kötelezettséget vállalt arra, hogy a Kulturálisan innovatív és integráló kezdeményezések elnevezésű pályázaton a szükséges húszszázalékos önerőt biztosítja – pénzbeli és természetbeni hozzájárulás formájában – sikeres pályázat esetén.

Címlap