Jótékonysági koncert

Kulcsszavak Megosztás
Send by email

A Törös Alapítvány 2011 immár hatodik jótékonysági koncertjének sztárfellépője a vietnami születésű, de tavaly magyar állampolgárságot kapott ifjú tenorista, Ninh Duc Hoang Long lesz. 


Ninh Duc Hoang Long-ot a Virtuózok című televíziós tehetségkutató műsor negyedik szériájában ismerte meg és zárta szívébe a magyar közönség. A fiatal vietnami énekes tavaly nyáron volt vendége a Kapás utcai rendelőintézet Semmelweis-napi ünnepségének, ahová tanára, Kiss B. Atilla Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes kísérte el. Mester és tanítványa akkor Erkel Ferenc Bánk bán című operájából a Hazám, hazám kezdetű áriát adta elő, amit a közönség felállva, szűnni nem akaró vastapssal jutalmazott. A csodálatos előadás hallatán és a siker láttán dr. Törös Edit reumatológus főorvos hívta meg az ifjú művészt az októberi hangversenyre.

– Eddig még nem sok jótékonysági koncertre kértek fel, de ha hívtak, szívesen mentem – nyilatkozta érdeklődésünkre Ninh Duc Hoang Long. – Úgy gondolom, hogy azért lettem énekes, mert Istentől kaptam ajándékba a hangomat, és természetesnek tartom, hogy ezt az isteni ajándékot továbbadjam másoknak. Nemrég Aradon voltunk az Operaház társulatával meglátogatni Böjte Csaba alapítványát. Le a kalappal előtte, aki sok száz gyereknek segített már. A mostani világunkban minél több ilyen jószívű emberre lenne szükség.

A koncert bevételéből a II. kerület egészségügyi ellátását kívánják javítani. Fontosnak tartja a segítségnyújtásnak ezt a formáját?

A betegeknek szomorú a sorsuk; fájdalmaik vannak, fáradtak, stresszesek. Mi, művészek nem tudunk úgy segíteni, mint az orvosok, de nagy boldogság, hogy a hangunkkal vagy a muzsikánkkal vidámabbá tehetjük őket, és örömet szerezhetünk nekik. Úgy gondolom, hogy a gyógyszerek után a második legfontosabb dolog a betegeknek a zene.

Lépett már fel a Duna Szimfonikus zenekarral, illetve a japán karmesterrel, Kanai Toshifumival?

Eddig még nem volt lehetőségem ezzel a kitűnő zenekarral és Kanai Toshifumi maestróval fellépni. De tudom, hogy nagyon híresek, és várom, hogy velük énekelhessek.

Mit hallhatunk öntől a hangversenyen?

A koncerten Donizetti Szerelmi bájitalából Nemorino románcát és Leoncavallo Mattinata című művét fogom előadni. Én leginkább a belcanto repertoárra koncentrálok, mint Bellini, Rossini, Donizetti. Szeretem Puccinit is, és a magyar zeneszerzők közül Erkel Ferenc és Lehár Ferenc a két kedvencem.

Mennyire ismeri kerületünket?

Amikor lakást kerestünk, szerettem volna itt lakni, de sajnos nem sikerült a II. kerületben lakást vennem. Szeretem ezt a kerületet, amikor itt járok, úgy érzem, mintha egy másik városban lennék, mert itt minden olyan nyugodt, zöld és békés. Szoktunk járni piknikezni a Rózsadombra és a Hűvösvölgybe. Remélem, sok II. kerületinek szerezhetünk szép perceket a hangversennyel.


Címlap