Kezdődhet a helyreállítás a máriaremetei uszodában

Kulcsszavak Megosztás

Megkezdődik a helyreállítás a Gyarmati Dezső Uszodában, ugyanakkor folytatódnak a jogi eljárások

– Megelégeltem, hogy számtalan műszaki és igazságügyi szakértői vélemény után sincs megbízható, egyértelmű válasz arra, hogy a nagy medencében feltárt hibákért ki a felelős, illetve azt hogyan, és mikor lehet helyreállítani. – tájékoztatott Őrsi Gergely, II. kerületi polgármester az önkormányzat közösségi oldalán.


A Gyarmati Dezső Uszoda a küldső medence felől

– Eddig is azért dolgoztam, hogy végre használható legyen a nagy medence és a munkát annak tudatában végeztük, hogy tudtuk, egyáltalán nem mindegy, ki viseli a több százmilliós plusz költségeket és kinek a feladata a garanciális javítások elvégzése. Időközben felkerestem a Budapesti Műszaki Egyetemet, hogy adjanak választ arra a kérdésre, létezik-e olyan technológia, aminek segítségével legalább ideiglenesen helyreállítható a medence, amíg az eljárások és a vizsgálatok folytatódnak. Az egyetem azt a választ adta, hogy igen, létezik ilyen technológia. Ennek megfelelően elrendeltem a helyreállítás megkezdését bízva abban, hogy mielőbb használható lesz a nagy medence, és csökkenhet a terhelés a másik két medencén, így végre a kerületi gyerekek és szomszédjaink is többet úszhatnak a Gyarmati Dezső Uszodában.

Hibafeltárás a máriremetei uszodában

Őrsi Gergely polgármester elmonda, hogy a jogi eljárások és a műszaki vizsgálatok természetesen folytatódnak, hiszen fontos, hogy kiderüljön, ki a felelős a meghibásodásokért és azért, hogy emiatt a lakosság hosszú hónapokig nagyon korlátozottan vagy éppen egyáltalán nem fért hozzá az uszodához.

A bejegyzés alatt rövid videó is megtekinthető.

Címlap