2021. november 29.

Kigyúltak az adventi fények

Kulcsszavak Megosztás

A kerület több pontján is adventi és hanukai gyertyákat gyújtottak november utolsó hétvégéjén.

A járvány miatt tavaly nem ünnepelhettek együtt a II kerületiek. Idén egybeesett advent első vasárnapja és a hanuka első napja, így az első gyertyákat is egynapon gyújthatták meg az ünneplők világszerte, így a II. kerület több városrészében is.

Gyertyagyújtás a Bánffy Ggörgy emlékparkban

A Hűvösvölgyben a Bánffy György Emlékparkban november 27-én az első gyertyát Esterházy László kanonok, a máriaremetei bazilika plébánosa gyújtotta meg, és Kovács Gergely, a pesthidegkúti református gyülekezet lelkészével, valamint Őrsi Gergely polgármesterrel közösen szólt az egybegyűltekhez. Az adventi hangulathoz a Kiss Zenede növendékeinek éneke és furulyajátéka is hozzájárult. Az eseményen részt vett Makra Krisztina önkormányzati képviselő.

A Kiss Zenede növendékei énekeltek, furulyáztak

A Pasaréti téren érdeklődők és a szombat esti szentmisére igyekvő hívők sokasága várta az első gyertya közös meggyújtását a nagy adventi koszorún, amelyet a körforgalom köré helyeztek el. A téren Kálmán Peregrin OFM plébános mondott imát és osztotta meg gondolatit az adventi várakozásról, majd Őrsi Gergely polgármesterrel együtt gyújtotta meg az első gyertyát a tér közepén. Az ünnepen részt vett Gór Csaba önkormányzati képviselő is.

A Mechwart ligetben advent első vasárnapján egy kivilágított tűzoltóautó várta a gyerekeket, majd Takács Barbara és Kiss Diána Ivett operaénekes, illetve Faragó Dóra énekművész adott ünnepre hangoló koncertet a téren összegyűlt családoknak, érdeklődőknek. A hagyományos adventi programsorozatot Őrsi Gergely polgármester nyitotta meg, majd Lendvai Zalán OFM atya osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, adott áldást és gyújtotta meg a ligetben felállított koszorú első gyertyáját.

Ünnepi tűzoltóautó a Mechwart ligetben

Szintén vasárnap, november 28-án vette kezdetét a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a nyolc napon át tartó hanuka. A II. kerületi zsidó közösség ezúttal a szabad ég alatt, a Lövőház utcában gyűlt össze, hogy megemlékezzen a makkabeusok győzelméről, a jeruzsálemi szentély újraavatásáról, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájáról. A hideg időben a jelenlévőket forró teával és a hagyományoknak megfelelően olajban sült fánkkal kínálták. Verő Tamás főrabbi vezetésével elhangzott az ilyenkor szokásos három áldás, majd Őrsi Gergely polgármester meggyújtotta az első gyertyát. A gyertyagyújtáson részt vett Besenyei Zsófia önkormányzati képviselő is.

Címlap