2023. február 18.

Kizárólagos lakossági parkolóhelyeket jelölnek ki

Kulcsszavak Megosztás

Kizárólagos lakossági parkolóhelyeket hoznak létre a parkolási övezet határában a zsúfoltság csökkentése érdekében.

Idén januárban új várakozási övezet jött létre a II. kerületben. A bővítésre azért volt szükség, mert évek óta vált egyre kezelhetetlenebbé többek között a Törökvész, Vérhalom és Pasarét környékének parkolási terheltsége.


A bővítést közösségi egyeztetés előzte meg 2020-ban, illetve a járvány idején online fogadóórát tartottak.

Ahogy a II. kerület ígérte, előre gondolkodtak, mert várható volt, hogy a parkolási terhelés egy része megjelenik a bővített övezet határán, ezért a II. kerületi képviselő-testület egyhangúlag fogadta el a parkolási övezet bővítése mellett azt is, hogy a „puffer” területen a tapasztalatok alapján bevezetik majd a kizárólagos lakossági várakozást is az ott élők érdekében.


Emellett a II. Kerületi Önkormányzat azt is tervbe vette, hogy jelentős mértékben növeli a kerületi P+R parkolók számát annak érdekében, hogy minél többen tehessék le az autót, és vehessék igénybe a közösségi közlekedést, így a P+R kapacitás növelésének és a kizárólagos lakossági várakozásnak köszönhetően csökkenni fog a parkolási terhelés az övezethatáron, és a helyben lakók könnyebben tudnak megállni otthonukhoz közel.


A kizárólagos lakossági várakozóhelyek kijelöléséhez szükséges a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása, ennek érdekében a II. kerület közös javaslatot nyújtott be a XII. kerülettel közösen. Döntés a jövő héten születhet.


A kizárólagos várakozóhelyek kijelölése tavasszal várható, és minden övezethatár környékén lévő utcában egyedileg zajlik a felmérés, a lakosság számára fenntartott parkolóhelyek kijelölése. A várakozási helyek kijelölése minden utcában egyedileg történik.


A tervek szerint az alábbi utcákban jelölnek ki kizárólagos lakossági parkolóhelyeket, melyeken csak a környéken élők várakozhatnak:


• Virág árok
• Hidász utca (Pasaréti út – Branyiszkó út közötti szakasz)
• Branyiszkó út
• Guyon Richárd utca
• Guyon Richárd köz
• Orló utca
• Lepke utca (Lepke köz is)
• Endrődi Sándor utca (Tüske utca – Gábor Áron utca közötti szakasz)
• Gábor Áron köz
• Tövis utca (Törökvész lejtő és Gábor Áron utca közötti szakasz)
• Törökvész lejtő (Törökvész út – Gábor Áron köz közötti szakasz)
• Törökvész út (Pusztaszeri út – Baba utca között szakasz)
• Ferenchegyi út (beleértve a Ferenchegyi út Vend utcából nyíló zsákutca szakaszát is)
• Őzgida utca
• Muraközi utca
• Ali utca
• Baba utca
• Búzavirág utca
• Vend utca
• Kulpa utca
• Zsindely utca (beleértve a Ferenchegyi lépcsőt is)
• Gomba utca
• Barlang utca
• Karszt utca
• Felső Zöldmáli út (Pusztaszeri út – Barlang utca közötti szakasz)

Címlap