Kizárólagos várakozóhelyek az övezethatáron

Címlap   |   2023, február 8 - 08:33Send by email

Kizárólagos lakossági várakozóhelyek létrehozását tervezi az önkormányzat az új parkolási övezet határán.

2023. január elején új lakossági várakozási övezet jött létre a II. kerületben. Az új övezetre azért volt szükség, mert a korábbi övezethatárnál súlyos közlekedési problémák mutatkoztak, melyek csak az új övezet kijelölésével voltak hatékonyan orvosolhatóak. Az övezet kijelölését több lakossági egyeztetés is megelőzte 2020-ban és 2021-ben.

Az új övezet létrehozásával azonban a parkolási terhelés egy jelentős része áttevődött az új övezet határára. Az önkormányzatnál a körzethatárokon tapasztalható problémákkal kapcsolatban több megoldáson is dolgoznak. Gondoltak a bővített területtel szomszédos utcákra is, hiszen a képviselő-testület egyhangúlag fogadta el a parkolási övezet bővítése mellett azt is, hogy az övezet határában a tapasztalatok alapján bevezetik majd a kizárólagos lakossági várakozást az ott élők érdekében.

A tapasztalatok alapján határozzák meg azt, hogy az adott területen mely utcákban mekkora terület áll majd rendelkezésre a kizárólagos lakossági várakozáshoz az ott lakók részére. Abban bíznak, hogy ha több kizárólagos lakossági parkolót tudnak kijelölni azokban az utcákban, ahol most nagyobb terhelést jelent a parkolás, akkor csökkenni fog a terhelés, és a helyben lakók könnyebben tudnak megállni otthonukhoz közel.

Az önkormányzat munkatársai figyelik a parkolási terhelés alakulását az új övezetben, illetve az övezettel határos környező utcákban. Dolgoznak azon is, hogy további, nagyobb P+R kapacitás épülhessen, ami rengeteg autósnak biztosítaná a lehetőséget, hogy kényelmesen leparkoljon, és közösségi közlekedéssel érkezzen a kerület belső részére.

A kizárólagos lakossági várakozóhelyek kijelölése tavasszal várható, és minden övezethatár környékén lévő utcában egyedileg történik meg a lakosság számára fenntartott parkolóhelyek kijelölése.