Látogatóban a Máriaremetei Közösségi Ligetben

Kulcsszavak Megosztás

Próbaüzem erejéig megnyitott a közösségi liget.

Akik ellátogattak a 9. Hidegkúti Sportparádéra szeptember 10-én, a hamarosan elkészülő Máriaremetei Közösségi Ligetben is kellemes órákat tölthettek el, ugyanis a park próbaüzem keretében egy napig látogatható volt. A munkálatok ugyan még zajlanak, de a szép időben így is rengetegen voltak kíváncsiak a II. kerület új parkjára.

Szülők és gyerekek egyaránt használatba vehették a pihenőhelyeket, a futópálya egy részét, a pétanque pályát, a sortpályát, a mászófalat, a kültéri fitneszparkot és persze a játszóteret is. A 28 ezer négyzetméteres liget helyet ad még egy Kresz-pályának, ping-pong asztaloknak is, a közöségi épület pedig – ahol büfé is lesz, valamint a helyet ad a városrendészet szolgálati helyiségének is – készül.

A Pesthidegkúti Gyarmati Dezső Uszoda kivitelezése és környezetének megújítása és megvalósítása címen a Belügyminisztérium 1 milliárd forinttal segítette a beruházást, Budapest Főváros Önkormányzata pedig a Tér_Köz nevű pályázat keretében, a Közösségi Liget megvalósítása címen 300 millió forinttal járult hozzá a fejlesztéshez. A liget várhatóan október első felében nyitja meg kapuit.

Őrsi Gergely polgármester a parkban fogadóórát tartott, ahol a közösségi ligettel, az uszodával kapcsolatos lakossági kérdésekre adott választ.

Címlap