2020. november 03.

Margit-negyed – töltsük meg élettel Buda kapuját!

Kulcsszavak Megosztás

Felhívás szakmai együttműködő partnerek, partnerszervezetek jelentkezéséhez.

A II. kerületi önkormányzat számára kiemelten fontos a Margit körút és környékének megújítása: a városrész megtöltése közösséget szolgáló, társadalmi célú civil kezdeményezésekkel, kulturális élettel, illetve kis- és középvállalkozásokkal.

A projekt hosszú távú célja, hogy újra vonzóvá tegye a Margit körutat, valamint bevonja az ennek megfelelő kereskedelmi és szolgáltatási profilt, ezzel segítve a környék felzárkózását az aktívabban funkcionáló szomszédos kerületrészekhez, azaz hogy megtöltse élettel ‘Buda kapuját’.

Egy ilyen összetett folyamat hosszú távú stratégiát igényel, így a siker érdekében ennek kidolgozásába külső szakértők bevonását is fontosnak tartja a városvezetés. Építészek, kulturális és művészeti szakértők, és nem utolsósorban a helyi kreatív szakma, civil szervezetek és a kerületi vállalkozások képviselői is részt vesznek majd abban a folyamatban, amelynek célja a városrész megújítása.

Jelen felhívással megnyitjuk a lehetőséget partnerek, partnerszervezetek bevonására. A kiválasztott partnerek, partnerszervezetek többek között részt vesznek a kerületért dolgozó önkormányzati képviselők által delegált testület szakmai munkájában, hozzájárulnak a közösségi ingatlanhasznosítást és a városrész megújítását célzó átfogó koncepció kidolgozásához.

Általánosan olyan partnereket keresünk, akiknek az alábbi területeken van tapasztalata, referenciái:

  • Művészeti igazgatás és művészetmenedzsment
  • Társadalmi célú vállalkozások vezetése, civil szektorban szerzett vezetői vagy kivitelezői tapasztalat
  • Városfejlesztés és urbanisztika
  • Városmegújítás, városregeneráció és város-revitalizáció
  • Városmarketing és város-arculat, márkaépítés
  • Helytörténet és örökségvédelem

A jelentkezési anyaga tartalma:

  1. A jelentkező szervezet vagy egyén neve, adatai
  2. A fenti szakterületekre vonatkozó szakmai referenciák, tapasztalat
  3. Rövid (maximum egyoldalas) anyag, leírás a Margit körút megújítására irányuló elképzelésekről

Előnyben részesítjük azokat a megkereséseket, ahol a helyi tudás, a városrész és a helyi sajátosságok ismerete is érvényesül.

A jelentkezéseket 2020. november 13-ig várjuk a [email protected] címre.

Címlap