2021. október 03.

Maszk alatt – fotókiállítás

Kulcsszavak Megosztás

Szabadtéri kiállítás nyílt a Mechwart ligetben a 65 év feletti korosztály járvány alatt készített fényképeiből.

Az idősek világnapján, október 1-jén nyitotta meg a Mechwart ligeti szökőkút mellett Őrsi Gergely polgármester a II. kerületi Idősügyi Tanács Maszk alatt című – 65 éven felettieknek kiírt – fotópályázatán részt vevők kiállítását.
– A fotó nyelve kifejező, a kültéri tárlat utal arra is, hogy sokáig csak a szabadban, maszk alatt találkozhattunk, beszélgethettünk egymással. -hangúlyozta a polgrmester. – A kerület az idősek ellátásának biztosítása, életének megkönnyítése mellett fontosnak tartja, hogy ez a korosztály az érzéseit is kifejezhesse. Ehhez nyújtott segítséget a fényképezés.

Kiállításmegnyitó a Mechwart ligetben
A polgármester a zsűrinek is köszönetet mondva kiosztotta az okleveleket és a nyereményeket. Az első helyezett dr. Gefferth Éva, a második Hantos Györgyné, a harmadik Lengyel Gábor lett. Polgármesteri különdíjat Képessy Imre és Fábián Erzsébet kapott. Az eseményen az önkormányzat képviseletében részt vett Kovács Márton alpolgármester is.

Fotókiállítás a Mechwart ligetben

Címlap