2019. szeptember 30.

Megáldották a felújított közösségi házat

Kulcsszavak Megosztás

Megáldották az Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánia felújított közösségi házát.

Az ünnepi eseményre összegyűlt közösséget Beran Ferenc plébános ezekkel a szavakkal köszöntötte: "Az Isten képmását hordozó ember egyik jellegzetes vonása az, hogy egy hosszantartó vagy nagyobb munka végeztével hálát ad a Teremtőjének azért, hogy a munka elvégzését lehetővé tette, és köszönetet mond azoknak is, akik ebben a munkában segítették". Az eseményre meghívást kapott Tarlós István főpolgármester, Varga Mihály miniszter, Láng Zsolt II. kerületi, illetve Bús Balázs III. kerületi polgármester.

A beszédeket követően a közösség tagjai megtekinthették a megszépült házat, és agapén is részt vehettek.

Címlap