2022. január 30.

Megemlékezés a holokauszt emléknapon

Kulcsszavak Megosztás

A holokauszt nemzetközi emléknapján és Szerb Antal halálának évfordulóján január 27-én, a testületi ülés egyperces néma felállással emlékezett.

Őrsi Gergely polgármester közöségi oldalán emlékezett:


„Balf, átkozott egy hely.” - ez az egyik utolsó mondat, amit Szerb Antal papírra vethetett, mielőtt 1945. január 27-én a nyugati határszélen fekvő Balf mellett agyonverték az egyik legnagyobb hatású magyar írót magyar keretlegények. Eközben budai otthona közelében zajlott a II. világháború egyik legpusztítóbb, de mindenképpen legértelmetlenebb városi csatája, pár száz kilométerre északra pedig felszabadult Auschwitz, a legnagyobb magyar temetővé vált náci halálgyár. Embertelen kor volt, mely kitaszította magából a minden rezdülésében emberi írót, Szerb Antalt.

Mindez azonban nem ekkor kezdődött. A szavak erejét mutatja az, miként uralta el Magyarországot és Európát a gyűlölet. A mélyen katolikus Szerb Antalt zsidó származása miatt egész felnőtt életében megpróbálták kirekeszteni. Hiába írta meg a legnagyobb hatású magyar irodalomtörténeti művet, halála előtt három évvel beteg lelkületű és fizikumú embernek nevezték, az Országgyűlés padsorai közt tervezték művei nyilvános elégetését. Később emberi méltóságától megfosztva mint az igavonó barmokat, úgy hajtották nyugat felé.

Szerb Antal testét el tudták pusztítani, de a szelleme erősebb minden gyűlöletnél. Ma is itt van velünk, alkotásaival nemzedékről nemzedékre teszi szebbé, boldogabbá és emberibbé életünket. Bár testét elpusztították a történelem szemétdombjára való ordas eszmék nevében, Szerb Antal lelke mégis élőbb, mint valaha.

Rajtunk múlik, képesek vagyunk-e tanulni a 20. század bűneiből és boldogabb világot teremteni a 21. században. Ehhez gyűlölet helyett szeretetre, megértésre és nyitottságra van szükség - mindarra, amit Szerb Antal mutat nekünk.

Címlap