Megmenekül a Margit körúti platán

Címlap   |   2020, június 29 - 11:41Send by email

Az önkormányzat közbenjárására megmenekül a megújuló műemlék iskolaépület melletti nagy platánfa.

Életre kel és új szerepet kap a Margit körút volt iskolaépülete. A mellette lévő építési területről az önkormányzat közbenjárására két kisebb platánfát már átültettek, és tervmódosítással megóvják a még ott álló nagy platánt is. A projekt során 1300 négyzetméternyi zöldfelületet alakítanak ki.

A Margit körúton található, jelenleg elhanyagolt műemlék iskolaépületet és környezetét ingatlanfejlesztéssel rehabilitálja a Codic Hungary. A munkálatok során 3600 négyzetméternyi irodát, lakásokat, mélygarázst, üzlethelyiséget és a jelenleginél nagyobb, gondozott parkot is kialakítanak. A volt iskolaépület a mellette fekvő zöldterülettel együtt már évek óta magánterület, a fejlesztéshez az építési és örökségvédelmi engedélyt még 2017-ben Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya adta ki.
A hatvanas években kis üzletsor volt az utcafronton. Háttérben az egykori iskolaépület

Szakértők bevonásával a fejlesztők mérlegelték a területen található platánfák áthelyezésének lehetőségét. Ennek eredményeként, az önkormányzattal együttműködve, két kisebb platánt a kerületen belül már biztonságosan áthelyeztek. A II. Kerületi Önkormányzat felkérésére az elmúlt hetekben a Codic ismételten megvizsgálta a Margit körút és a Rómer Flóris utca sarkán álló nagy fa átültetésének lehetőségét, de mivel ez annak méretei miatt rendkívül kockázatos lett volna, úgy döntöttek, hogy – annak ellenére, hogy a fa kivágásához szükséges összes jogosítvánnyal és érvényes építési engedéllyel rendelkeznek – saját költségükön módosítják a terveket, és megőrzik a platánt.
Őrsi Gergely polgármester kiemelte: – Jó hír, hogy a nagy platánfa megmenekül a kivágástól, ez mindnyájunknak fontos. Kérésünkre megvizsgálták a terveket, és miután az önkormányzat saját felszíni parkolóhelyeiből ajánlott föl, úgy módosították a mélygarázs tervét, hogy a biológiailag értékes faegyed a helyén maradhasson. Ennyivel kisebb lesz tehát a mélygarázs, így menekülhet meg a fa, illetve két kisebb, fiatalabb fát már átültettünk az építési területről. Ugyanakkor a telken, sajnos, lesznek olyan fák is, amiket kivágnak az építkezés során.
Kiemelte, a zöldfelületekre és zöldítésre vállalt kötelezettségek is hamarosan teljesülnek. Ennek részleteiről megkezdődtek az egyeztetések a kerülettel és a Főkerttel, illetve lakossági egyeztetés is lesz arról, hogyan lehetne a Margit körutat zöldfelületekkel ellátni olyan módszerrel, ami nem csupán dézsás növényeket jelent – tette hozzá Őrsi Gergely.


Statikai okokból a fa lombkoronáját megmetszik, ezzel nemcsak a platán élettani igényeire és a tervezett épületre lesz tekintettel a fejlesztő, de a fán esetleg fészkelő madarak költési időszakára is. Ezért a munkálatok előkészítésébe környezetvédelmi szakértőt is bevontak. A teljesen felújított és kibővített ötszáz négyzetméteres park, a nyugodt belső kert és a zöldtető kombinációjával összesen 1300 négyzetméternyi zöld környezetet teremtenek. A park és a közösségi tér nemcsak az épület lakóit és dolgozóit várja, de a fejlesztő ígérete szerint nyitva áll majd a lakosság előtt is.