2019. október 30.

Megújult közterület

Kulcsszavak Megosztás

Október végére elbontották a kordont a Margit körút és a Keleti Károly utca találkozásánál megújult közterületek körül.

A rendbe tett virágos sziget a Mechwart liget kapujaként szolgálja az arra járókat.
Bezárt büfék romjai helyett immár megújult közterületen keresztül haladhatnak át az arra járók a Margit körúttól a Mechwart liget, illetve a Keleti Károly utca felé. Az út torkolatának mindkét oldalán rendezett teret alakítottak ki a II. Kerületi Önkormányzat megbízásából.
A terület korábban lakossági panaszáradatra adott okot, hiszen az ott működő bódébüfék, majd bezárásuk után azok balesetveszélyes és egészségügyi kockázatott jelentő, szeméttel tarkított romjai valóban nem öregbítették a II. kerület hírnevét.

Az önkormányzat régóta tervezte a Keleti Károly utca két sarkának megújítását, de a bódék tulajdonosaival folytatott, elhúzódó jogi ügymenet miatt csak idén augusztus végén kezdtek neki a munkának. Azt megelőzően ideiglenesen – a bódék illegális visszahelyezése ellen – dézsás növényeket tettek ki a pavilonok elbontását követően megüresedett helyre. Ezek az edények azóta a kerület más helyszínein szolgálnak a szabálytalan parkolás megakadályozására.
A virágágyásokat, amelyekbe bokrokat, valamint dísznövényeket (törperózsa, levendula, törpe őszirózsa) telepítettek, az eredeti tervek alapján pihenőpadok egészítették volna ki.
A buszmegállónál készült is egy pad, de átellenben – az időközben beérkező lakossági jelzésekre tekintettel – az ülőfelületek kialakítása elmaradt. Sokan vélekedtek úgy, hogy a forgalmas csomópontban senki sem ült volna le szusszanni egyet. A teret ugyanakkor igény szerint később is ki lehet egészíteni ülőfelülettel. A tervezett, mintegy egy hónapnyi munka ideje csaknem a kétszeresére nőtt. A környéken járók gyakran panaszkodtak a kordonokkal elzárt, nehezen átjárható közterületre és a műkövek méretre vágásából adódó munkazajra és porra.

Lapunk a polgármesteri hivataltól megtudta, hogy az elhúzódó munka oka főként az volt, hogy a kormányhivatalnak is otthont adó épület pincéje mélyen benyúlik a közterület alá, a régi burkolat bontása és a zöld sziget kialakítása során pedig átszakadt a födém. A helyreállítás miatt a kivitelező csak módosított határidővel, október végére tudta befejezni a munkát.
Mostanra a kordonok eltűntek mindkét közterületről, és aki arra jár, a Margit körút felől szebb, otthonosabb környezeten át érheti el a Keleti Károly utcát és a Mechwart ligetet.

Címlap