Minden ember alkotó lény

Kulcsszavak Megosztás
Send by email

A mai napon, január 22-én ünnepeljük országszerte a Magyar Kultúra Napját.

A jeles nap arra emlékeztet, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Az évforduló alkalmából számos kulturális és művészeti rendezvényt tartottak, tartanak több helyszínen az országban, így kerületünkben, a Klebelsberg Kultúrkúriában és a Marczibányi Téri Művelődési Központban is irodalmi esttel, színházi előadással tisztelegtek az emléknap előtt.

A Marczibányi Téri Művelődési Központban január 19-én Örkény István Egyperceseiből olvasott fel Mácsai Pál színművész, az Örkény Színház igazgatója. A Nézzünk bizakodva a jövőbe! című est zenei aláfestéséről Lukács Miklós cimbalomművész gondoskodott.

A Kultúrkúriában január 21-én két program közül is választhattak az érdeklődők: a színházteremben a Baltazár Színház Az üstökös című előadása ment, a szalonban pedig Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész Kányádi Sándort idéző verses-zenés estje, A néma hang, amit ki kell ejtenünk.

Kerületünk polgármestere, Őrsi Gergely is ellátogatott a művelődési központokba. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy minden ember alkotó lénynek születik, és mindenki, aki megtekint egy színházi előadást vagy képzőművészeti alkotást, elolvas egy könyvet, meghallgat egy zeneművet, reagál arra és magában újraértelmezi, újrateremti azt.

- A művészek úgy öntik formába érzéseiket és gondolataikat, hogy azok a befogadóban továbbélnek. Erre a kölcsönhatásra épül kultúránk – fűzte hozzá Őrsi Gergely, aki arra bíztatta hallgatóságát, hogy legyenek nyitottak az újdonságok, a kortárs alkotások felé is, hiszen a kultúra folyamatosan változik, alakul.

Címlap