Mindenkinek van egy kedvenc pedagógusa

Címlap   |   2021, június 25 - 09:17Send by email

Június 24-én pedagógusnapi ünnepséget tartott az önkormányzat, amely alkalmat adott az ágazat legkiválóbb dolgozói munkájának elismerésére.

Az egybegyűlteket Ötvös Zoltán, a Humánszolgáltatási Igazgatóság Intézményirányítási Osztályának vezetője köszöntötte. Beszédében kitért a pedagógus pálya minden szépségére és felelősségére, amelyben a tudásátadás mellett a szocializációs nevelő munka legalább olyan jelentőségű, és „amelyben a pedagógus együtt megy a gyermekekkel a világot felfedező úton”. Ez a munka – bár néha egy extrém sportoló küzdelmével vetekszik – a hivatásból fakadó örömről és hűségről is szól, hiszen a pedagógusok több generációt is felnevelnek, van, aki tanítványai vagy óvodásai gyerekeivel, sőt unokáival is foglalkozhat még. Megköszönte a gondoskodást, az értékközvetítést, a kompetenciafejlesztést és azt az attitűdformáló munkát, amely időnként a családi nevelés, kötődés és törődés hiányát is igyekszik pótolni, alternatívát ad, személyes példát mutat. Megköszönte a szenvedélyes türelmet és kitartást, hiszen sok esetben a pedagógusi munka eredménye csak nagy sokára érzékelhető.

Őrsi Gergely polgármester beszédében felidézte az elmúlt tizenöt hónap sosem tapasztalat nehézségeit, aggodalmait, az állandó változásokat, amelyekhez gyakran egyik napról a másikra kellett alkalmazkodni. Háláját fejezte ki nemcsak a most kitüntetetteknek, hanem minden pedagógusnak a helytállásért, és azért a mindennapi munkáért, ami normál körülmények között is tiszteletreméltó, a veszélyhelyzet heteiben, hónapjaiban pedig különösen az volt. Az egyik legfontosabb hivatásnak nevezte a pedagógusét, hiszen ők tevékenységükkel és egész lényükkel befolyásolhatják gyermekeink jövőjét, személyiségük fejlődését. Mindenkinek van egy kedvenc pedagógusa, mondta a polgármester, aki időnként, egy-egy döntés vagy életesemény kapcsán eszünkbe jut, aki hatással volt ránk, aki hozzájárult ahhoz, hogy megtaláltuk a helyünket a világban.

Az ünnepségen részt vett Hajnissné Anda Éva, a Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatója, Szalai Tibor jegyző és Vargáné Luketics Gabriella, a Humánszolgáltatási Igazgatóság vezetője is.

Öveges József-díjban részesült: Horváth Norbert, a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon, Csizmadia Bálint Béláné, a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tanára,  Indráné Matolcsy Gabriella, a Pitypang Utcai Általános Iskola igazgatója, Harisné Pintér Zsuzsanna, a Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium, valamint Szentkúti Judit a Budenz József Általános Iskola és Gimnázium tanára.

Polgármesteri dicséretben részesült: Csillag Nóra óvónő (Pitypang), Csott Antalné technikai dolgozó (Gesztenyéskert), Csukor Hajnal óvónő (Virágárok), Gór Gyuláné óvónő (Százszorszép), Korenyné Mészáros Yvette pedagógiai asszisztens (Ökumenikus óvoda), Kovácsné Dékány Judit óvónő (Bolyai), Kozma Emőke óvónő (Községház), Lovas Éva óvónő (Szemlőhegy), Lődy Klaudia Viktória gyógypedagógiai asszisztens (Törökvész), Molnár Magdolna óvónő (Budakeszi), Papp Pálma óvónő (Kitaibel), Rácz Szabó Viktória bölcsődevezető (Egyesített Bölcsődék), Szabó Éva bölcsődevezető (Egyesített Bölcsődék), Tóth Margit óvónő (Kolozsvár).

Osztályvezetői dicséretben részesült: Ercsei Ibolya óvodatitkár (Pitypang), Scheidtné Agatics Katalin óvónő (Községház), Dobosné Katona Zsuzsanna óvónő (Kolozsvár), Horváthné Frei Erika technikai dolgozó (Törökvész), Fazekas Ildikó óvódatitkár (Budakeszi), Takátsné Bárdos Barbara óvónő (Gesztenyéskert), Hegyi Aranka pedagógiai asszisztens (Kitaibel), Szabó Sándorné gondozónő (Egyesített Bölcsődék), Némethné Mikló Julianna technikai dolgozó (Bolyai), Kállai Mária óvónő (Szemőhegy), Nagyné Szőlősi Erika óvodavezető (Virágárok), Vasas Dezsőné óvodavezető (Pitypang).

Pedagógus szolgálati emlékérmet kapott: Balla Mária óvónő (Gesztenyéskert), dr. Kocsis Péterné óvónő (Szemlőhegy), dr. Várhelyi Györgyné óvónő (Kolozsvár), Janecskó Mária nyugalmazott óvodavezető (Törökvész), Kovácsné Dékány Judit óvónő (Bolyai), Lampert Lászlóné óvónő (Törökvész), Tóth Árpádné óvónő (Virágárok),

A II. kerületben töltött 35 éves jogviszonyért kapott elismerést: Horváth Károlyné gondozónő (Egyesített Bölcsődék) és Újmajori Béla Zsoltné óvónő (Bolyai óvoda).