2020. március 22.

Mindent elkövetnek az idősek biztonságáért

Kulcsszavak Megosztás

A koronavírus- járvány alatt az egészségügyi intézmények mellett az idősgondozásban részt vevőkre is hatalmas teher és felelősség hárul.

Az idős, demens és esetleg valamilyen krónikus betegségben szenvedő emberekre fokozott veszélyt jelent a koronavírus okozta megbetegedés. Dr. Nagy Viktor, a Magyarok Nagyasszonya Társaság által fenntartott Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthonának igazgatója ezúton szeretne megnyugtatni minden hozzátartozót és egyéb érintettet, hogy intézményükben mindent elkövetnek a lakók biztonságáért.

Dr. Nagy Viktor és egyik gondozottja


- A március nyolcadikán elrendelt teljes látogatási tilalom minden bentlakásos idősek otthonát, így a mi intézményünket is érinti – nyilatkozta megkeresésünkre az intézményvezető. – Ez praktikusan azt jelenti, hogy a bent lakó idős embereket hozzátartozóik – szélsőséges kivételektől eltekintve - nem látogathatják. Jelenleg száz gondozott ápolási-gondozási feladatait látjuk el, átlagos életkoruk kilencven év, így ők – tanulmányozva az ENSZ Egészségügyi Világszervezete vírussal kapcsolatos leírását – a fokozottan veszélyeztetettek közé tartoznak.
Mit tudnak tenni az idősek biztonsága érdekében?
Preventív jelleggel kiemelten ügyelünk a járványügyi és egyéb hatósági előírások és a higiéniai szabályok betartására. Saját információink mellett rendszeresen konzultálunk intézményünk orvosaival, közös stratégiát kidolgozva minden eshetőségre. Megnyitottuk az elkülönítőket, átstrukturáltuk gondozási terünket, izolációs szobákat alakítottunk ki, amelyekbe a kórházból visszaszállított lábadozókat helyezzük el megfigyelésre. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a ház működése, az ápolás, a takarítás, az élelmezés területén is zavartalan, orvosaink rendszeresen vizitelnek, gyógyszerbeszállítóink változatlan dinamikával szállítanak.
Hogy tudnak kapcsolatot tartani a gondozottak és a hozzátartozók?

Az ellátotti jogok közül a kapcsolattartás jogát kiemelten fontosnak tekintjük ellátottaink esetében, törekedve a személyes kapcsolattartás lehetőségének hiánya miatt alternatív megoldások kidolgozására. Az adatvédelmi előírások betartása mellett rendszeresen juttatunk el fényképet ellátottainkról hozzátartozóiknak, felhasználva az internet adta lehetőséget. Elősegítjük a kapcsolattartáshoz való jog érvényesülését is, minden idősünk számára biztosítjuk a telefonos kapcsolattartás lehetőségét. Próbálunk kreatívak lenni demens ellátottaink esetében is, így legutóbb egy hozzátartozó integethetett fel a kerítés mellől édesanyjának, aki ablakából boldogan konstatálta fia jelenlétét.

Hogy élik meg a bentlakók, hogy most még jobban el kell szigetelődniük a külvilágtól?
Szerzetesi fenntartású intézmény lévén nagy hangsúlyt fektetünk a lelki gondozásra. A Magyarok Nagyasszonya Társaság bentlakó testvérei, valamint intézményünk plébánosa nagy segítségünkre van mindebben. A napi miserend, valamint az igény szerinti külön személyre szabott lelkigondozás olykor kiemelten fontosnak bizonyul. Rendszeresen tájékoztatjuk lakóinkat az aktuális helyzetről, nem rájuk ijesztve, hanem objektív, tényalapú híradásokat továbbítva. Fontos érezniük, hogy minden szinten kézben tartjuk a dolgokat, valamint hogy megértsék, miért van szükség a sokak által szigorúnak vélt intézkedésekre. Intézményünkben – a Gondviselésnek és a fentieknek köszönhetően – sem a dolgozók között, sem az ellátottakat tekintve egyetlen egy koronavírussal fertőzött beteg nincs.

***

"Ahol véget ér az emberi, ott kezdődik az isteni." (Loyolai Szent Ignác)

Az Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthonának intézményvezetőjeként ezúton szeretném megköszönni a közelmúltban érkezett fertőtlenítőszer/tisztítószer és egyéb jól hasznosítható adományokat.

Az elkövetkezendő, bennünket is új kihívások elé állító napokban hálával fogadunk minden felajánlást és segítséget, amely időseink biztonságos ellátását, valamint dolgozóink minőségi munkavégzését szolgálja.

Tisztelettel kérnénk Önöket, hogy segítő szándékukat az [email protected] emailcímen, vagy a +36-30-5724251-es telefonszámon szíveskedjenek jelezni.

Köszönettel,

Dr. Nagy Viktor s.k.

igazgató

Címlap