Modern kültéri sportpályát avattak

Kulcsszavak Megosztás
Send by email

A Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnáziumban az önkormányzat támogatásával új kültéri sportpályát avattak fel.

A szeptember 13-i eseményen az iskola diákjai, tanárai, a szülők és a II. Kerületi Önkormányzat képviselői is jelen voltak. A Kodály iskola patinás épületegyüttese több lépcsőben újult meg, de a kültéri sportpálya felújítása hiánypótló beruházás volt. Az iskola sportcsarnoka nagy igénybevétellel működik, mellette nagy szükség volt egy modern kültéri sportpályára. Bár az iskolák fenntartója a Közép-budai Tankerületi Központ, a II. Kerületi Önkormányzat idén is 100 millió forinttal támogatta a kerületi iskolák fejlesztéseinek megvalósulását. A Kodály iskolában az önkormányzat 19 millió forintos támogatásából negyedik generációs, akril sportburkolatot kapott a szabvány kézilabdapálya méretű (20x40 méteres), 800 négyzetméter alapterületű pálya. Az átadón Őri Csilla igazgató örömének adott hangot, hogy megvalósult a már régóta türelemmel várt beruházás.

Láng Zsolt polgármester elmondta, hogy ő a ’80-as években volt a Kodály iskola diákja, ami akkor egészen más képet mutatott, és nagy öröm visszatérnie az intézmény falai közé. – A kerületi sportpályák, sportkomplexumok, játszóterek és kültéri sportparkjaink 2007 óta lezajlott, másfél milliárd forint értékű fejlesztései nem azért valósultak meg, hogy élsportolókat neveljünk, hanem azért, mert úgy gondoljuk, hogy a sportolás, a rendszeres testmozgás és a csapatsportok nagyon fontos kiegészítői a mindennapi életnek, amelyek hozzájárulnak az egészséges, kiegyensúlyozott életvitelhez is. Hajnissné Anda Éva tankerületi igazgató szintén személyes emlékeit osztotta meg, azokat, amelyekben még salakos kézilabdapályán sportolt a Kodályban, és mint mondta, az esések nyomai bizony még ma is látszódnak. Kiemelte, hogy köszönet illeti az iskola vezetését, a nehezített terepviszonyok között dolgozó kivitelezőket, valamint az önkormányzatot, amely évek óta segíti az iskolákat fenntartó tankerület munkáját azzal, hogy költségvetéséből 100 millió forintot biztosít évente, hogy azok a munkák, amelyek a hétköznapi költségek mellett nem biztos, hogy megvalósulnának, mégis elkészülhessenek.

Az elmúlt évtizedben a II. kerületben zajló sportfeladatok fókuszában a sportinfrastruktúra fejlesztése állt. Mind a közterületeken, mind a kerületi sportközpontokban, mind az oktatási intézmények területén számos sport irányú fejlesztés, felújítás történt. Az oktatási intézmények udvarán modern sportburkolatú pályákat alakított ki az önkormányzat, mára minden kerületi oktatás intézmény (a Szabó Lőrinc iskola Pasaréti úti épülete kivétel, de itt is tervben van az infrastruktúrafejlesztés, a tornaterem, a kültéri sportpálya felújítása) rendelkezik ilyennel, vagy az önkormányzat támogató együttműködésével biztosítva van számára annak használata. A fejlesztések mellett a korábban kialakított pályák elhasználódott sportburkolata folyamatosan megújult (Pitypang, Móricz, Csik), tornatermek bővültek (Fillér, Csik). Tanítási időszakban a helyi oktatási intézmények rendszeresen használják térítésmentesen a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont, a Panoráma Sportközpont és a hűvösvölgyi Nagyrét sportpályáját. Ahogyan az elmúlt évben, idén is kapott támogatást a Közép-budai Tankerületi Központ a II. Kerületi Önkormányzattól a II. kerületi oktatási intézmények felújítására és fejlesztésére (100-100 millió forintot). Tavaly többek között a Pitypang Utcai Iskola sportpályája újult meg, idén nyáron a Csik, a Kodály, a Szabó Lőrinc és az Áldás utcai iskolában történtek sporttal összefüggő fejlesztések az önkormányzat támogatásából.

Címlap