2020. február 21.

Példát mutatni a környezetvédelemben

Kulcsszavak Megosztás

Beszélgetés Kovács Márton alpolgármesterrel

Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelemre, fontos szerepet szán a civil kapcsolatoknak, illetve bővítené a szociális és oktatási ágazatban a meglévő ellátásokat – mondta el lapunknak Kovács Márton társadalmi megbízatású alpolgármester.

– Néhány évet leszámítva a születésemtől fogva a II. kerületben élek, jelenleg a Hűvösvölgyi úton lakunk a feleségemmel és a gyermekeimmel, a másfél éves Kristóffal és a négy és fél éves Barbarával. Egyik végzettségem pék, cukrász és szakács, a szakmában neves vendéglátóhelyeken dolgoztam, majd az Eszterházy Károly Főiskolán a nemzetközi tanulmányok szakot végeztem el. Korábban a Lehet Más a Politika színeiben politizáltam, és voltam II. kerületi önkormányzati képviselő 2010–2014 között, az elmúlt öt esztendőben a Párbeszéd Magyarországért színeiben dolgoztam képviselőként az összefogás Kerületünk az otthonunk frakciójában. Tag voltam a Közoktatási, Közművelődési, Sport- és Informatikai Bizottságban, majd elnök a Környezetvédelmi Bizottságban. Jelenleg társadalmi megbízatású alpolgármesterként munkálkodom kerületünkért, azon belül pedig a 11-es körzetért, amelynek képviselője vagyok.

Mely területek tartoznak az alpolgármesteri feladataihoz?
Színes, egyben felelősségteljes a paletta, hiszen az oktatási és a szociális területért, a környezetvédelmi ügyekért egyaránt felelek, de szintén feladatom a kapcsolattartás a civil szervezetekkel és a nemzetiségi önkormányzatokkal.
A társszervek és a civil szervezetek milyen szerepet kaphatnak a kerület életében?
A szakterületemen önkormányzatunk hagyományosan jó kapcsolatot ápol többek között mind a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel, mind a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal, de szintén partnerünk már a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, vagy a Jane Goodall Intézet. Másokat mi kértünk fel az együttműködésre, például a Magyar Kerékpárosklubot, egyes civil szervezetek pedig célzottan keresnek minket együttműködési szándékkal, például a faültetéseket szorgalmazó 10 millió Fa Alapítvány. A civil együttműködésre a jövőben is szükség lesz az élhető, zöld kerület megőrzésében, fejlesztésében, de a kulturális területen is. Kerületünkben tizenegy nemzetiségi önkormányzat dolgozik, működésüket továbbra is támogatjuk, és a kerületi kulturális életben is szerepet szánunk nekik.
Hogyan értékeli a választások óta eltelt időszakot és milyen terveket fogalmaztak meg a közeljövőre?
Már az elmúlt néhány hónap alatt számos fontos ügyben sikerült előrelépnünk, de az elsődleges feladat most egy jó költségvetés összeállítása és elfogadása. A szociális ellátások és szolgáltatások területe jól működik, és az oktatásügyi és egészségügyi ágazatban sem lesz visszalépés. Cél, hogy fenntartsuk, sőt, tovább növeljük az ellátások színvonalát. Az idei év arra szolgál, hogy megvizsgáljuk, mi az, amit még plusz szolgáltatásként hozzá tudunk tenni a szociális ellátórendszerhez. Napjaink kihívása, hogy szociális és oktatási intézményeinkben megtartsuk a szakképzett munkatársakat, ezért az ágazatokban szeretnénk kiegészíteni a béreket, valamint támogatni a lakhatást.
Óvodáinkban és bölcsődéinkben az udvari játékok felújítását szeretnénk megvalósítani, folytatódik a Madárbarát Óvoda program, lesznek látogatások a gyerekeknek a vadasparkba, és barlanglátogatásokat is tervezünk.

A környezetvédelem, az élhető, zöld II. kerület szintén fontos szempont.
A klímavészhelyzet kihirdetésével máris elkötelezte magát a kerület az éghajlatváltozás elleni fellépésre. Az önkormányzat és intézményei üvegházhatást okozó gázkibocsátását 2030-ra 40 százalék alá kell csökkenteni, és 2050-re el kell érni a karbonsemlegességet. A költségvetésben ez évtől külön sort biztosítunk a „Klímaalap” számára szánt összegnek. Újdonság, hogy a fővárosi önkormányzat partnereként veszünk részt abban az európai uniós környezetvédelmi pályázatban, amely által rehabilitálni lehet a következő években a Szépvölgyi út feletti dűlő területét és ott tanösvény épülhet.
Tervezzük, hogy a közeljövőben a szigorítás érdekében módosítjuk a közösségi együttélés szabályairól, valamint a fásszárú növények védelméről szóló önkormányzati rendeletet a kerület zöld jellegének megőrzése érdekében. A közkedvelt kerületi komposztáló- és ágaprítási program folytatódik. Úgy véljük, ha az önkormányzat, vagy a polgármesteri hivatal jó példát mutat a környezetvédelem területén, akkor az a lakosság körében is követendő lesz. 

Címlap