Rendhagyó ünnepség az idei Semmelweis-napon

Címlap   |   2021, július 5 - 15:13Send by email

Semmelweis-nap alkalmából köszöntötték a II. kerület egészségügyi dolgozóit.

Az elmúlt tizenöt hónap az egészségügyben dolgozók számára soha nem látott próbatételt jelentett. Helytállásukért egy egész nemzet tartozik köszönettel – ezt hangsúlyozta Őrsi Gergely polgármester is a Semmelweis-nap alkalmából tartott összejövetelen. Mint mondta, azon fog dolgozni, hogy a most érzett hála ne csak egy ünnepi alkalmon, hanem – az önkormányzat lehetőségei szerint – mindennap kifejezésre kerüljön.


A rendhagyó korszak után rendhagyó volt az ünnepség is, amelyre ezúttal nem a Kapás utcai rendelőintézet könyvtárszobájában, hanem a Marczibányi Téri Művelődési Központ udvarán került sor. Újdonság volt továbbá, hogy a kerületi egészségügyi szolgálat munkatársai mellett a Szent Ferenc kórház dolgozó is meghívást kaptak az eseményre, amelynek moderátora a II. Kerületért Emlékéremmel kitüntetett reumatológus főorvos, dr. Törös Edit volt.


A főorvos köszöntőjében felidézte az anyák megmentőjeként világhírűvé vált orvos, Semmelweis Ignác alakját és a gyermekágyi láz leküzdéséért folytatott konok harcát, amelynek során igyekezett rávenni kollégáit és tanítványait a klórmeszes kézmosásra. Elmondta, hogy a klórmész felfedezése a kor kiemelkedő természettudósa, Kitaibel Pál botanikus és kémikus nevéhez fűződik, ő állította elő először a fertőtlenítésre alkalmas anyagot 1785-ben. Megemlítette a 21. század kiváló kutatóját, Karikó Katalint, aki hasonló szenvedéllyel küzdött egy másik láthatatlan kórokozó ellen, és aki ez év októberében fogja megkapni a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat.


Dr. Polák László,
a II. Kerületi Egészségügyi Szolgálat főigazgató főorvosa beszédében párhuzamot vont Semmelweis a maga idejében és a mostani orvosok a járvány alatt folytatott kutatómunkája között, amelynek célja a fertőzés megállítása. Reményét fejezte ki, hogy az oltásoknak köszönhetően az egészségügy már nem lesz kitéve az elmúlt időszakéhoz hasonló terhelésnek. Elmondta, hogy mostanáig több, mint tizenháromezer oltást adtak be a Kapás utcában, amely munkában a rendelőintézet szinte minden munkatársa részt vállalt, és amiért mindenkit köszönet illet.


Dr. Toldy-Schedel Emil,
a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója arról beszélt, hogy milyen nehézségeket okozott az orvosok számára az, hogy miközben mindenki tőlük várta a megoldást, a választ ők maguk sem ismerték, és félelmeiket nem oszthatták meg a külvilággal. Hogy mégis kitartottak, azt a hivatásuk iránti elkötelezettségnek és szeretetnek köszönhető, hiszen – ahogy a főigazgató fogalmazott – nincs még egy ilyen munka, amely minden nap sikerélményt ad, ahol állandó a visszajelzés, a köszönet.


A beszédeket követően került sor a díjátadásra, az ágazatban kiemelkedő teljesítményt nyújtók munkájának elismerésére. Polgármesteri dicséretben dr. Huszár Tamás, a tüdőgondozó részlegvezető főorvosa részesült. Az Egészségért cím orvosi fokozatát Kozma Istvánné dr. Mészáros Katalin gyermekfogorvos, fogszabályzó szakorvos, szakdolgozói fokozatát pedig Takács Attiláné, a laboratórium vezető asszisztense vehette át. Dr. Weiner Márta pszichiáter a főigazgató dicséret első, Horváthné Kóczon Gabriella vezető gyógytornász a második, Bodnár Tibor karbantartó pedig a harmadik fokozatában részesült. Idén, rendhagyó módon még két díj is gazdára talált: a Covid uralta, illetve az oltások ideje alatti nehéz időszakban nyújtott munkájáért a főigazgatói titkárság két dolgozója, Árokszállási Tünde titkárságvezető és Szeredi Adrien titkárnő kapott főigazgatói elismerést. Szintén a Semmelweis-nap adott alkalmat az Év részlege díj átadására is, amit hagyományosan év végén adományoznak, tavaly azonban ez a járványhelyzet miatt elmaradt. A Kapás utcai rendelőintézet kiváló munkát végző részlege 2020-ban a radiológia lett.

Ezt követően a művelődési központ kertjében látta vendégül az önkormányzat az egészségügyben dolgozókat, az igazi nyáresti hangulatról pedig a meglepetésvendég, Koós Réka énekes gondoskodott.